Belföld

Mesterházy és Gyurcsány tudhatott Simon százmillióiról

Ezt az egykori szocialista politikus zárkaügynökének jelentésére hivatkozva írta szerdai számában a Magyar Nemzet.

A napilap szerint Mesterházy Attila jelenlegi és Gyurcsány Ferenc volt MSZP-pártelnök tudott Simon Gábor százmillióiról. Az előzetes letartóztatásban levő volt elnökhelyettes mellé zárkaügynököt helyeztek, akinek az egykori szocialista politikus számolt be erről. A lap az ő jelentésére hivatkozva írta értesülését.

Megvan a Simon-pénzek egyik forrása

A Magyar Nemzet az MSZP volt elnökhelyettesének ügyében lefoglalt iratokra hivatkozva beszámolt arról is, hogy egy XVIII. kerületi ingatlanügyletből származik a Simon Gáborhoz köthető külföldi és magyar bankszámlákon fellelt pénzösszegek egy része. A lap szerint a nyomozók a lefoglalt iratok között megtalálták annak a 2001-es ingatlanügyletnek a papírjait, amelynek során az akkor még szocialista vezetésű XVIII. kerület 40 millió forintért adott el egy földterületet az Auchan Magyarország Kft. egyik érdekeltségének.

Mint írták, a szóban forgó ingatlanon pakuratavak voltak, a területet kármentesíteni kellett. A kárelhárítást egy vállalkozó 100 millió forintért hajtotta volna végre, erre szerződést is kötött az önkormányzattal, amely később ismeretlen okokból elállt a megállapodástól. A kerület ezután az Auchan leánycégével szerződött le a kármentesítésre, ezúttal azonban már 950 millió forintért, a visszaléptetetett vállalkozóval pedig peren kívül megállapodtak.

A lap ugyancsak a lefoglalt iratokra hivatkozva azt írta: a 950 millió forintos “kármentesítési” pénz egy része az Auchantól a Szociál Fókusz Kht.-n és az R&S 2002 Consulting Kft.-n keresztül egyebek között különböző alapítványokhoz és egyesületekhez is vándorolt. A megtalált dokumentum szerint a szisztéma egyszerű volt: az Auchan leánycége sokmilliós szerződéseket kötött a szóban forgó gazdasági társaságokkal.

A lap megjegyzi azt is, hogy a nyomozók által lefoglalt iratok között találhatók olyan későbbi megállapodások is, amelyeket Mesterházy Attila pártelnök vagy Simon Gábor elnökhelyettes írt alá.

A Magyar Nemzet úgy tudja, a nemrég elhunyt Welsz Tamás beszámolt a hatóságoknak arról, hogy Simon Gábor legalizálni szerette volna vagyonát, és ehhez az ő segítségét kérte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik