Egy férfi életveszélyesen megfenyegetett és ököllel támadt fideszes aktivistákra a fővárosban – közölte a kormánypárt Budapest 5. számú választókerületi szervezete kedden az MTI-vel. A rendőrség közlése szerint a feljelentés megtörtént, az elkövetőt még nem fogták el.
A Fidesz közleménye szerint a támadó reggel fél hét előtt támadt rá az aktivistákra a Városligeti fasorban, ahol plakátot ragasztottak szabályosan. A férfi egy szürke autóból szállt ki és felszólította őket, azonnal hagyják abba a plakátok ragasztását.
A közlemény szerint a férfi életveszélyesen megfenyegette a két aktivistát, azt mondta, “megöllek benneteket, ha nem tűntök el a környékről”. Az aktivisták kerülni akarták a konfliktust, így saját autójukba ültek, hogy távozzanak, de miután beültek a kocsiba a támadó puszta ököllel betörte a kocsi hátsó szélvédőjét.
A bűncselekményről a kerületi rendőrségen az áldozatok feljelentés tettek – tájékoztatott a Fidesz Budapest 5. számú választókerülete.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság az MTI megkeresésére közölte, az ügyben 11 óra 35 perckor kezdődött a feljelentés felvétele. A történtek kapcsán személyi szabadságot korlátozó intézkedés délutánig nem történt – tették közzé.