Belföld

Volt malévosok tüntettek

Az egykori nemzeti légitársaság alapításának 68. évfordulóján. Arra akarták felhívni a figyelmet, hogy a két éve elkezdődött felszámolás alatt még mindig nem kapta meg minden munkavállaló a neki járó pénzt.

A mintegy 250 demonstráló először a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. Pozsonyi úti székháza előtt tüntetett. Az egybegyűltek előtt Demeter Csaba, a HUNALPA Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesületének elnöke arról beszélt, hogy az állami vállalat nem foglalkozik saját munkavállalóival, csak egymásra mutogatnak az állami felelősök. Ezért azt követelik, hogy oldják meg a helyzetet, és “mindegy, hogy hogyan”, de fizessék ki a törvény szerint járó pénzt a dolgozóknak.

Az egyesület elnöke a rövid beszéd után átadott egy petíciót a vagyonkezelő munkatársának. Ebben a járandóság kifizetése mellett azt követelik, hogy a kormány ismerje el felelősségét a Malév “tönkretételében”. Követelik emellett a 75 százalékos különadó eltörlését, továbbá magyarázatot kérnek arra, hogy hova tűnt a nemzeti légitársaság vagyona, és miért csak 3 milliárd forint volt az üzem beszüntetésekor. Törvénymódosítást is követelnek, hogy a bérgarancia alapból minden dolgozó megkaphassa a teljes összeget.

A demonstráció résztvevői ezt követően átvonultak a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Fő utcai épülete elé, ahol szintén átadták ugyanezt a petíciót. A megmozdulás résztvevői között többen a Malév egykori pilóta és stewardess egyenruháját viselték. A rendezők kék zászlókat osztottak ki, amelyek egyik felén a Malév felirat, a másikon pedig piros-fehér-zöld színű kérdőjelek és egy felkiáltójel voltak. A demonstráció békésen zajlott le.

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a demonstrációra közleményben reagált, amelyben hangsúlyozta: a vállalat felélte saját tőkéjét, az értékes vagyonelemeket kiárusították, így a cég értéke jelentős mértékben csökkent. A munkavállalók a bérgarancia alapból juthatnak hozzá pénzükhöz, ennek terhére 2012-ben és 2013-ban összesen bruttó 1,36 milliárd forintot fizettek ki. A dolgozói bérek kifizetésének ütemére a felszámolónak nincs befolyása – mutatott rá közleményében a szaktárca.

Olvasói sztorik