Belföld

Lezárja egyik futópályáját a Budapest Airport

Környezetvédelmi akció a Liszt Ferenc Repülőtéren.

A Föld órája elnevezésű nemzetközi környezetvédelmi akció keretében a Budapest Airport Zrt. szombat este egy órára lezárja egyik futópályáját és korlátozza az energiafogyasztást az utasforgalmi területeken, valamint csaknem háromszáz különálló épületben a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.

A környezetvédelmi akció során a reptér két futópályája közül az egyikhez tartozó összes lámpát – összesen 1622 darabot -, a teljes bevezető fénysort, a szegély- és tengelyfényeket, valamint a földetérési zóna speciális lámpáit is kikapcsolják este fél kilenc és fél tíz között – olvasható a Budapest Airport MTI-hez eljuttatott pénteki közleményében.

A másfélezernyi világítótest maximális teljesítménye meghaladja a 240 ezer Wattot, fényerejük pedig akkora, hogy húsz kilométeres távolságból is látszanak.

A Föld órájához a repülőtéren működő több másik cég is csatlakozik, így az összesen 1515 hektárnyi területen található csaknem háromszáz különböző létesítményben is egy órán keresztül csökkentett üzemmódban működik a világítástechnika. Ahol a biztonságos üzemeltetést ez nem veszélyezteti, ott nem lesz világítás.

A kezdeményezésben való részvételt a repülőtéren megforduló utasok is érzékelhetik, mert a terminálépületek és a parkolók is csökkentett világítással üzemelnek, valamint a reklámtáblák világítása is kialszik – hívják fel a figyelmet a közleményben.

Felidézik, hogy a Budapest Airport immár negyedik éve csatlakozik a Föld órája elnevezésű világméretű önkéntes környezetvédelmi akcióhoz, amelynek célja felhívni a figyelmet a környezetszennyezés és a túlfogyasztás okozta problémákra. A cég energia-megtakarítási törekvéseinek köszönhetően 2013-ban az előző évhez képest 15 százalékkal csökkent üvegházhatású-gáz kibocsátása.

A repülőteret üzemeltető cég 2007-ben hirdette meg energiaracionalizálási stratégiáját, amelyet évről-évre továbbfejleszt a repülőtér fenntartható fejlődése érdekében – olvasható a közleményben.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.