Belföld

Márpedig Mártélyra megyünk

Előzetesben a késes taxirabló.

A vásárhelyi ügyészség indítványára a Szegedi Járásbíróság előzetes letartóztatásba helyeztette a szegedi késes taxirablót. A 40 éves férfi hétvégi akciójáról mi is beszámoltunk.

A megyeszékhely buszállomásán ült taxiba. Onnan először Vásárhelyre, majd Mártélyra vitette volna magát. A sofőrnek gyanús lett a céltalannak tűnő furikázás ezért arra kérte, hogy a Tisza-parti faluba már egy vásárhelyi taxival vitesse át magát, őt pedig fizesse ki.

Az ügyészség közleménye szerint az utas ekkor a kabátjából egy 12 centiméter pengehosszúságú kést vett elő, majd a taxisnak szegezve közölte, hogy „márpedig Mártélyra megyünk”.

A sértett a gyanúsított figyelmének elterelése érdekében ebbe látszólag beleegyezett, majd a bal kezével az ajtót kinyitva a járműből kiugrott, de a motor leállítására és a kulcs kivételére már nem volt ideje. Ekkor a gyanúsított átült a vezetőülésbe és a gépkocsival Mártély irányába elhajtott – olvasható a vádhatóság közleményében.

A rablót 15-20 perc alatt sikerült elfogni. Az erőszakkal, illetve az élet, vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetéssel, felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvételének bűntette miatt indult ellene eljárás. Talán a vádak komolyságát hallva, tett még egy kísérletet a szökésre. A fogdán kikéredzkedett WC-re, majd miután levették róla a bilincset, elfutott. Az utcára még kijutott, de ott sikerült újra elkapni. Az akciójával fogolyszökés bűntettével is bővült a bűnlajstroma.

A bíróság, szökés, elrejtőzés veszélye miatt indokoltnak látta az előzetes letartóztatás elrendelését, az ítélet azonban nem jogerős. A gyanúsított és védője fellebbezett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik