Belföld

A nőverő Habony vesztett az újságíró ellen

A bíróság szerint csak apróbb pontatlanságok voltak a cikkben, így elutasították a pótmagánvádas indítványt, amit Orbán Viktor nem hivatalos tanácsadója nyújtott be a Magyar Narancs újságírója ellen, mert megírta, hogy a terepjárójából kiszállva összevert egy házaspárt – írja a Cink.hu.

Az eredeti feljelentés nyomán májusban a BRFK nyomozni kezdett, de bűncselekmény hiányában dobta az ügyet. Habony ebbe nem nyugodott bele és most decemberben benyújtotta a pótmagánvádat, indítványozva, hogy a bíróság pénzbüntetésben részesítse az újságírót – tuhatjuk meg a Cink cikkéből..

Az újságíró Tumblrjéből kiderül, hogy a vádindítvány szerint Habonynak “magán és üzletemberként számos ismerősének, barátjának magyarázkodnia kellett”, sőt volt ismerős, aki emiatt nem fogott vele kezet, és “üzleti kár is érte, amely üzleti titok”. A vádindítvány cikkcímeket is idéz, amik szerintük jelentős érdeksérelemnek minősülnek, sőt Habony Árpád rajongói oldalát is felemlegeti, “ahol folyamatosan becsületsértő bejegyzések jelennek meg”.

Rényi Dániel újságíró bejegyzése szerint a múlt héten a bíró megállapította, hogy apró pontatlanságok voltak ugyan a cikkben, de ezek nem érik el a büntetőjog szintjét és tájékoztatása összességében “a hatóságoktól kapott adatoknak megfelelő” volt. Ezért nem áll meg egyik vád sem.

Tavaly februárban jelent meg a Magyar Narancsban egy írás arról, hogy Orbán Viktor legfőbb bizalmasát, Habony Árpádot garázdaság miatt elítélték, mert megvert egy házaspárt, akik kiléptek az autója elé.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik