Belföld

“Hazug megrendelés” a megszállási emlékmű

Civilek demonstráltak a német megszállás emlékműve ellen. Az Eleven emlékmű nevű flashmobon mindenki fehér köveket, illetve személyes tárgyakat helyzhetett el a szobor tervezett helyén. A tiltakozáson részt vett a szobrász egykori tanára is.

Fehér kövek és mécsesek gyűltek pénteken a Szabadság téren. Már vasárnap fél négykor több százan gyűltek össze, pedig a flashmobot csak délután négy órára hirdették meg.

A Humán Platform nevű civil szerveződés kezdeményezte a több héten át tartó demonstrációt a térre tervezett német megszállás emlékműve ellen. Az egyetlen felszólaló Béndek Péter szerint: a cél az, hogy megakadályozzák a történelmi hazugságot hirdető politikai jelkép felállítását.

A kormány még januárban jelentette be: a német megszállás emlékére emlékművet emelnek. Az emlékművet Párkányi Raab Péter tervezte. A tiltakozók között jelen volt egykori tanára is.

“Egy személyes fájdalom, de hát akárki csinálja, nagyot téved. A megrendelők tévednek igazából és másodsorban a személy, a szobrász, aki ezt a hazug megrendelést elvállalja” – mondta Jovánovics György.

A Kossuth-díjas szobrászművész szerint az emlékmű terve láttán az esztétika istene az égben öngyilkosságon gondolkodik.

Tartsanak velünk minden este 7-től a STORY4-en!
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik