Belföld

Simon-ügy: másoknál is lehet kamuútlevél

A Magyar Nemzet úgy tudja, Simon Gáboron kívül más MSZP-s politikusoknál is lehet hamis bissau-guineai útlevel.

A letartóztatott volt szocialista elnökhelyettesen mellett több országgyűlési képviselő is kaphatott afrikai útlevelet – írja a Magyar Nemzet meg nem nevezett forrásokra hivatkozva. Korábban az Index tudta meg, hogy az ügyben érintett Welsz Tamás lakásában tucatnyi bissau-guineai útlevélre bukkantak, amelyek közt volt kitöltött, de találtak úgynevezett biankó okmányokat is.

A Népszabadság a napokban arról számolt be, hogy Welsz Tamás ötszáz magyarnak intézhetett afrikai útlevelet. A férfi egyébként bissau-guineai kormányzati kapcsolatain keresztül szerezte be az iratokat, és olyan magyaroknak adta el, akik – Simonhoz hasonlóan – más néven akartak például bankszámlát nyitni.

Kedden derült ki, hogy a nemzetbiztonsági bizottság Simon Gábort, valamint a korábbi átvilágításában érintett minisztereket és titkosszolgálati vezetőt is meghallgatná, hogy tisztázza miért nem derült ki, hogy a politikus pénzt rejteget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik