Belföld

Afrikai kolónia: nem csak Simonnnak volt bankszámlája

A volt szocialista politikuson kívül több magyarnak volt bissau-gineai útlevélre nyitott számlája. Az Iddex úgy tudja, köztük van a VI. kerület alpolgármestere is.

Simon Gáboron kívül más MSZP-s politikusoknál is lehet hamis bissau-guineai útlevél – írta szerdai számában a Magyar Nemzet. Az Index azt is kiderítette, nemcsak Simon Gábornak, hanem további nyolc magyar állampolgárnak volt bissau-gineai útlevélre nyitott számlája a Magnet Bankban, ahol “kisebb afrikai kolónia alakult ki”. Simon segítője, Welsz Tamás is ezen a módon tartotta a pénzét a pénzintézetben. Welsz volt az, akinek lakásán megtalálták az úti okmányokat.

A lap úgy tudja, előkerült többek között Fürst György, korábbi VI. kerületi szocialista alpolgármester számlája is.

Fürstről már korábban is tudható volt, hogy afrikai papírokkal védte magát a rendőrség és az adóhatóság vizsgálatai ellen. A VI. kerületi Andrássy úti bérházak eladása és Centrum parkolócég gazdálkodása kapcsán gyanúba keveredett Fürst a Közép-afrikai Köztársaság utazó nagyköveteként kért diplomáciai mentességet 2009-ben – írja az Index.

Egyelőre csak találgatások vannak. Korábban az Indexnek több, egymástól független forrás is azt állította, hogy Welsz házában a Gyurcsány-kormány volt pénzügyminiszter, Veres János nevére kiállított útlevelet is találtak a nyomozók. Veres az portál megkeresésére elmondta, hogy soha az életben nem volt afrikai útlevele, Welsz Tamást pedig nem is ismerte.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik