“Szegedet oly pontnak tekintem, melyből kiindulva a haza szabadságát, a nemzet üdvét megmenteni erősen hiszem” – idézte Kossuth Lajos egykor ugyanezen a téren elhangzott szavait az ellenzéki politikus a szegedi önkormányzat március 15-i ünnepségén.
„Szegednek népe, nemzetem büszkesége” – több, mint másfél évszázada itt, ezen a téren hangzott el az a mondat, amelynek megfogalmazója ma szoborba öntve itt áll, mellettünk. Ezt a mondatot mi, szegediek talán mindannyian ismerjük, szívesen idézzük és kellőképpen büszkék is vagyunk rá.
Ám nemzeti ünnepeink, sorsfordulóink arra is késztetnek, hogy szembesüljünk a rég elszállt mondatok valódi tartalmával. Hogy a bronzból öntött Kossuth Lajos szellemét közénk idézve elszámoljunk: megőriztük-e eleink emlékét, hívek vagyunk-e eszméikhez, folytatjuk-e méltón, amit befejezni nekik nem adatott meg.
A küzdelem ma szelídebb formában érkezik, mint 166 éve, nem kell sem kardot, sem lőfegyvert ragadnunk, de még nyergelnünk és kürtöket fújnunk sem, miként azt nemrégiben ajánlották – fogalmazott az MSZP országos választmányi elnöki posztját is betöltő politikus.
Elég hozzá a Radnóti Miklós-i “emberséghez méltó értelem”, amely újra és újra kimondatja velünk: olyan országban szeretnénk élni, ahol a hatalom szolgál és nem kiszolgáltatottá tesz. Olyan országban akarunk élni, ahol nem kell – mint 166 éve – kívánni a sajtó szabadságát, mert ez természetes, ahol soha többé nem kell a törvény előtti egyenlőségről és a közös teherviselésről szót váltanunk, mert ez magától értetődik, ahol soha többé nem épülhetnek falak a félelem és megfélemlítés, az erőnek hívott erőszak, a demokráciának hazudott önkény és a gátlástalan sikerpropaganda tégláiból.
Olyan országban szeretnénk élni, ahol senkinek nem jut eszébe, mieinkre és tietekre, jókra és gonoszokra, hazafiakra és hazaárulókra hasogatni a nemzetet – zárta felsorolását Botka László.
Az ünnepség végén az érdeklődőkkel teli téren az állami szervek, civil szervezetek és a parlamenti pártok képviselői megkoszorúzták Kossuth Lajos szobrát.
