A 2010-es országgyűlési választások után 14 Csongrád megyei képviselő kapott széket az Országházban. Heten egyéni indulóként heten területi, illetve országos listáról jutottak a parlamentbe. Az áprilisi választáshoz közeledve összegeztük a Csongrád megyei honatyák munkáját. Ki, miről, mennyit beszélt az elmúlt három és fél évben a T. Házban. A képviselőket két csoportra osztva, ábécé sorrendben mutatjuk be. B. Nagy László, Bodó Imre, Bohács Zsolt, Botka László, Farkas Sándor, Kalmár Ferenc és Lázár János parlamenti munkájáról az előző cikkünkben írtunk. Lássuk a többieket.
Mágori Józsefné
Forrás: MTI/Máthé Zoltán
2010-ben a második fordulóban nyert mandátumot a makói központú 7-es számú választókerületben (megjegyzés – idén már sem 7-es kerület, sem második forduló nem lesz és úgy tudjuk, a képviselőasszony is nyugdíjba vonul). A pedagógus végzettségű kormánypárti képviselő négy év alatt 66-szor szólalt fel a T. Házban. Aktívan részt vett a költségvetési vitákban,de szónokolt köznevelési, oktatási és adóügyi kérdésekben is. Beszélt a hungarikumokról, a közműszolgáltatásokról, a cigányság helyzetéről, valamint a piacfelügyeletről.Három és fél év alatt 8 önálló indítvánnyal és ugyanennyi módosító javaslattal vette ki a részét a törvényalkotásból. Mégsem parlamenti munkája miatt vált országosan is ismerté, hanem azért mert vidéki politikusként 116 ezer forint lakhatási támogatást vett fel úgy, hogy a fővárosban is van egy lakása, alig pár megállónyira a Kossuth tértől, illetve előfordult vele, hogy a padsorok közt ülve elaludt egy ülés előtt.
Magyar Anna
Forrás: MTI/Kovács Attila
A szegedi képviselőasszony területi listáról jutott a parlamentbe. Megyei párttársával, B. Nagy Lászlóval együtt tagja az elmúlt 8 év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottságnak. Országgyűlési képviselői tisztsége mellett ő a Csongrád megyei közgyűlés elnöke. Tizenöt alkalommal kért szót az Országgyűlésben. Elsősorban adóügyekben volt aktív.
Nógrádi Zoltán
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
A Csongrád megyei 2-es számú választókerületben volt 2010-ben a legtöbb induló, ennek ellenére több mint 35 százalékkal előzte meg a második helyen végző szocialista jelöltet. A ciklusban ő volt az egyik legszűkszavúbb képviselője a patkónak. 2010 és 2014 között mindössze 11-szer kért felszólalási lehetőséget, de tavaly például egyetlen egyszer sem hallata a hangját. Javaslatokat is inkább az ellenzéki évek alatt írt. Míg a szocialista kormányzás idején több mint 500 önálló indítványa volt, az elmúlt közel négy évben összesen 11.
Ujhelyi István
Forrás: MTI/Kovács Attila
A szegedi politikus pártja országos listájáról jutott a Házba. A parlament májusi megalakulása óta az Országgyűlés MSZP-s – egyben legfiatalabb – alelnöke. Több ezerszer szólt a plénumhoz, ezek legtöbbje ugyanakkor technikai felszólalás volt. Képviselőként 12-szer szónokolt. Beszélt a népességfogyás problémájáról, az Ungvári Nemzeti Egyetem támogatásának szükségességéről, valamint a Erdélyi Magyar Néppárt és a Fidesz-KDNP összefonódásáról.
Varga Géza
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd
A jobbikos honatya négy éve a szentesi választási körzetben indult a képviselőségért, de végül a párt országos listája alapján kapott mandátumot. Igazi agrárpolitikus. Tagja a Mezőgazdasági bizottság hat albizottságának, egyiknek elnöke is. A felszólalásai is vidékpolitikához kötődtek. Képviselőtársaihoz intézett beszédeiben az agrárszektor szinte valamennyi területét érintette az állatenyásztéstől az erdőgazdálkodásig.
Vincze László
Forrás: MTI/Kovács Tamás
A 4-es választókerület győztesének volt a legsimább az útja a parlamentbe 2010-ben. Közel 10 ezer szavazattal kapott többet mint a körzet második legnépszerűbb jelöltje. Az agrárkérdések mellett a sport érdekelte a leginkább. Törvényt sürgetett a futballhuligánok ellen, illetve korteskedett a birkózósport mellett. Bár tavaly mindössze kétszer szólalt fel, a ciklusban így is összesen közel egy és negyed órát szónokolt. Helyi érdekű kérdése a csongrádi halászházzal kapcsolatban hangzott el.
Zagyva György Gyula
Forrás: MTI/Kovács Attila
A Jobbik területi listájáról szerzett parlamenti helyet. Az elmúlt években 87 alkalommal vette fel a mikrofont. Tavaly ő volt a legbeszédesebb a megyei képviselőtársai közül. 2013-ban egymaga közel 107 percet beszélt. Egyházügyi kérdésekhez, de a lőfegyverekről és lőszerekről szóló törvény módosításához is hozzászólt. Harcolt a kettős állampolgárság bevezetéséért, és a kommunista jelképek tiltásáért is. Az Országházban töltött évei alatt többször volt rendőrségi és bírósági ügye is, tavaly pedig a Ház folyosóján arcul köpte volt frakciótársát Pőzse Lajost.