A könnyített jelöltállítási feltételekkel és a kampánytámogatás bevezetésével a Fidesz vélhetően elérte célját: a ringbe szálló jelöltek megsokszorozásával minden korábbinál alacsonyabb támogatottsággal is elnyerhetőek az egyéni mandátumok. Ráadásul a választási rendszer többségi ágának megerősítése, és a második forduló eltörlése is ezt a célt szolgálja.
A Fidesz – gondosan egyben tartott elkötelezett táborával – így akkor is jó eséllyel szerezhet magabiztos parlamenti (akár kétharmados) többséget, ha listás támogatottsága meg sem közelíti az 50 százalékot. Az egyéni kerületekben ugyanis a relatív győztes mindent visz. Az egyéni jelöltek magas száma bár elméletileg az ellenzéki jelöltek győzelmét is segítheti, a Fidesz bevállalta ezt a kockázatot, és úgy néz ki, bejött a számítása: a miniformációk jelentős részét baloldali kötődésű politikusok hozták létre, és csak kisebb arányban találunk olyanokat, amelyek inkább jobboldali érzelmű szavazókat célozhatnak.
A rajthoz álló pártok elsöprő többsége valószínűsíthetően leginkább a pénzre hajt. A kevés, politikai múlttal rendelkező csoportosulás talán a négyéves párttámogatást jelentő 1 százalékos küszöböt célozza meg, ám sokkal többen lehetnek, akiket csak a könnyen besöpörhető kampánytámogatás motivált. Nem kellett nagy jóstehetség előrelátni, hogy a kampányfinanszírozási törvény ezt fogja maga után vonni.
Az alábbi (2014. március 5. reggel 8 órai, tehát nem a végleges állapotokat tükröző) ábrák önmagukért beszélnek:
1990 és 2010 között e kritériumot 20 területi listával lehetett teljesíteni, amihez a 19 megyét és Budapestet lefedve legalább 49 jelöltre, azaz 36750 ajánlásra volt szükség. Most ugyanehhez elég a fővároson kívül 9 megyében 27 jelölt, ami már 13500 aláírással elérhető.
A nemzetiségek is átverve érezhetik magukat
Bár Farkas Flórián szerint a rendszerváltás óta végre először oldódik meg a nemzetiségek parlamenti képviselete, a kialakult rendszerről nem túlzás azt állítani, hogy becsapós. Becsapós, mert elvileg azt ígéri, ha elegen regisztrálnak – és így pártlista helyett nemzetiségi listát választanak – akkor képviselőik lehetnek az országgyűlésben. Holott ezt reálisan csak a német és cigány kisebbségnek van lehetősége elérni. A nemzetiségi lista első helyezettjének a pártlistán szükséges szavazatok negyedével lehet rendes képviselővé válni, ez a becslések szerint 20 ezer szavazat körül lesz. A többi jelöltnek viszont annyit kell szereznie, mint a pártlistásoknak, amihez óriási mozgósítás és nemzetiségi regisztráció kellene. A regisztrált kisebbségek egy százalékának ajánlása kell a lista állításához, ami sok kis kisebbség esetében egy szavazat is lehet. Vagyis egy ember ajánlására egy kisebbségi jelölt bekerül a parlamentbe, de nem rendes képviselőként, hanem szószólóként – szavazati joga nem lesz, de engedéllyel felszólalhat, s kérdést intézhet a kormánytagokhoz. Kérdés, emiatt érdemes-e lemondani a pártlistás voksról. A cigány szavazóknál ez azért is érdekes, mert csak az országos kisebbségi önkormányzatokkal rendelkező kisebbségek állíthatnak listát, ami az Országos Roma Önkormányzat Farkas Flórián vezetésével – ezért az ellenzékétől kampány indult, hogy minél kevesebben regisztráljanak cigányként. De Farkasnak sem jött annyira jól ez a lehetőség, hisz ha túl sokan regisztrálnak, nem tud kit a Fidesz melletti szavazásra buzdítani… Egy szó, mint száz, a nemzetiségi választás és regisztráció a legutolsósorban szól a kisebbségek parlamenti képviseletéről, ugyanolyan dörzsölt és rafkós trükk, mint a demokratikusnak tűnő pártdömping.
