Belföld

Kiakadt Gyurcsányra a munkanélküli asszony

Varjasi Viktor
Varjasi Viktor

social szaki. 2014. 03. 05. 21:23

Vigh Anikó szerdán a HírTV-nek nyilatkozva azt mondta: Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke azt ígérte neki, hogy a videó nyilvánosságra hozása előtt egyeztetnek vele. Mint kifejtette: körülbelül 3-4 nappal később csak egy SMS-t kapott arról, hogy már fent van az interneten a videó. Közölte: ez ellen már nem tudott semmit sem tenni. Az asszony a videó publikálása előtt egy nappal már megkapta a támogatás további folyósításáról szóló határozatot – hangzott el.

Haragszik Gyurcsányra

Az M1 szerda esti Híradójában elhangzottak szerint a nő a Debrecen Televíziónak adott interjúban hosszan beszélt arról, hogy Gyurcsány Ferenc azt ígérte neki, segíteni fogja őt, ha elmeséli, mi történt vele. Vigh Anikó azt mondta: külön meg is kérdezte Gyurcsány Ferenctől, hogy adásba kerül-e a videó, aki erre azt válaszolta: még eldöntheti, hogy engedélyezi-e a közlést.

“Ez nem történt meg, a felvétel mégis megjelent Gyurcsány Ferenc internetes oldalán” – közölte a nő. Vigh Anikó az M1 Híradójában azt mondta: haragszik, mert szerinte Gyurcsány Ferencék a beleegyezése nélkül hozták nyilvánosságra a videót.

A tüntetés miatt volt?

A DK múlt szombaton közölte, hivatali visszaélés miatt feljelentést tesznek a Berettyóújfalui Járási Hivatal munkaügyi kirendeltségének egyik vezetője ellen. Gyurcsány Ferenc pártelnök Youtube-csatornájára csütörtökön került fel egy videó, amelyben egy berettyóújfalui kétgyermekes anya arról beszél, hogy megvonták tőle a foglalkoztatást helyettesítő támogatást.

A 2006 óta munkanélküli nő elmondása szerint a hivatal ezt először arra hivatkozva tette, hogy elutasított egy takarítói állást, majd később azt mondták neki: gondolkozzon el, hol volt, mert “rosszkor, rossz helyen volt”.

A nő a DK elnökével folytatott beszélgetésében azt valószínűsíti, hogy az egész amiatt van, mert elment azon berettyóújfalui gazdák tüntetésére, akik nem nyertek földet. Beszámolója szerint a munkaügyi kirendeltség bocsánatkérő levelet kért tőle, amit ő megírt, és azt a választ kapta, hogy majd eljuttatják oda, ahová kell.

Régóta álláskereső

Kedden Rácz Róbert, hajdú-bihari kormánymegbízott azt mondta, hogy a videón szereplő álláskereső nő ügyében a berettyóújfalui munkaügyi kirendeltség jogszerűen járt el.

Tájékoztatása szerint a vizsgálat feltárta, hogy az érintett nő december 11-én nem tett eleget megjelenési kötelezettségének a munkaügyi kirendeltségen, amit háromhavonként minden regisztrált álláskeresőnek meg kell tennie.

Az asszony 2006 óta regisztrált álláskereső, így pontosan tudta, mi a feltétele a foglalkoztatást helyettesítő támogatás folyósításának – tette hozzá a hajdú-bihari kormányhivatal vezetője, megjegyezve, hogy mivel nem tett eleget ennek a kötelezettségének, február 14-én törölték a regisztrált álláskeresők közül.

Pálfi Anikó, a hajdú-bihari kormányhivatal berettyóújfalui járási hivatalának vezetője az MTI érdeklődésére hozzátette: az ügyfelet semmilyen anyagi kár nem érte, a hivatali levelezés időszakában is végig hozzájutott a foglalkoztatást helyettesítő támogatáshoz.

“Az asszony elmondása szerint jártak el”

Varju László, a DK-hoz tartozó független országgyűlési képviselő szerdán azt mondta, hogy korrekt vizsgálat zajlott le a helyi munkaügyi kirendeltségen a berettyóújfalui panaszos ügyében.

Varju László arra a kérdésre, hogy a videó megjelentetése előtt ellenőrizték-e mindazt, amit az asszony elmondott, azt válaszolta: “az asszony elmondása szerint jártak el”.

Hozzátette: a dokumentumok átvizsgálása és az asszonnyal történt egyeztetés után néhány nap múlva a nyilvánosság elé állnak. A legfontosabbnak azonban azt nevezte, hogy az asszonyt nem érte anyagi kár, megkapta a neki járó támogatást.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

2871252 06/13/2016 US soldiers during a stop of the US armed forces in Riga in the course of the Dragoon Ride II of the Saber Strike-2016 international exercise. Taisija Voroncova/Sputnik
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.