Belföld

Elsőajtós felszállás: tanácstalanok a buszsofőrök

Sok buszsofőr érzi magát csapdahelyzetben, mert ők sem tudják, mi a rend a járaton, amivel közlekednek. Ezért aztán saját kezükbe veszik az irányítást.

Kezdjük az elején. Tavaly augusztusban jött a hír, hogy „Tovább bővül az elsőajtós felszállási rendben közlekedő járatok köre”, a BKK honlapja pedig szeptemberben számolt be minderről. Azóta többször is nézetletérés alakult ki az utasok – buszsofőrök – felső vezetés háromszögben.

Írtunk már korábban arról, hogy a Közösségi Közlekedési Dolgozók Szakszervezete (KKDSZ) szerint a BKK alapos szakmai előkészítés nélkül vezette be az elsőajtós felszállási rendszert, de arról is, amikor a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségét (BKSZSZ) arról tájékoztatta a BKK-t, hogy az elsőajtós felszállási rendszer nem lehet hatékony a járművezetők közreműködése nélkül. De a sofőrök a mai napig tehetetlenül állnak az új rendszer előtt.

Öt ember és kifekszik a BKV

Néhány hete pedig egy maroknyi civil tesztelte a rendszert, az elsőajtós felszállást. Azzal, hogy jegyet akartak venni a buszsofőrtől, sikerült megbénítaniuk a fővárosi tömegközlekedést. Létezik elsőajtós felszállás? Ez kötelező? Erre voltam kíváncsi, miután több olyan járattal (trolibusz és busz egyaránt) is utaztam mostanában, ahol néha volt, néha meg nem.

Pillanatkép a BKV-bénító akcióról
Kép: Neményi Márton / Hír24

„Semmit nem tudok”

Ezek közé tartozik a 178-as busz is, minden nap utazok vele. Az egyik nap hosszú másodperceket kellett várnom, míg fel tudtam szállni, de tábla, amelyik jelezné, hogy itt csak elől lehet felszállni, sehol. Miután megkérdeztem a sofőrt, hogy mi a helyzet most, csak megvonta a vállát és annyit mondott, hogy „én semmit nem tudok, de ez a biztos, nem akarom, hogy én szívjam meg a végén.” De a táblát le kellett adnia, amin a felhívás szerepelt, mert balesetveszélyes, zavarja a kilátást, mondták neki. Ez azért furcsa kicsit, mert a 178-ason ez a tábla oldalt volt elhelyezve, nem a szélvédőn. De az esetről korábban a BKV-figyelő blog is írt.

Aznap hazafelé is buszra szálltam, ugyanúgy 178-as, megáll a busz az Astorián, mindegyik ajtó egyszerre nyílik. „Nem ér annyit az egész, hogy engem szidjanak az utasok, emiatt késsek – mert a táblákon már látszik, mikor jövök, ugyebár –, mindenki ott száll fel, ahol tud” – fakad ki a rebellis sofőr. Amikor rákérdezek, hogy mi a hivatalos álláspont ezzel kapcsolatban, vállat von, ő is. „Az nincs. Vagy legalábbis én nem tudok ilyenről.”

„Meg szoktam keverni a dolgot”

Elviekben 79-es trolin is csak az első ajtón tudunk felszállni, a legmegdöbbentőbb választ itt kaptam, mert sikerült belefutni egy olyan sofőrbe, aki önkényesen dönti el, mikor mi a rendszer. „Meg szoktam keverni a dolgot, váltogatom. Csúcsidőben mindenhol szabad a felszállás, de amikor kevesen vannak, akkor csak elől nyitom ki” – vall furcsa filozófiájáról. Hogy ennek mi értelme, az nem derült ki, de sajnos hivatalos álláspontról ő sem tud.

Itt legalább van matrica az ajtón
Kép: MTI

Gyors szerkesztőségi körkérdés után kiderül, sajnos nem én vagyok az egyetlen, aki nem tud kiigazodni a „hol szállhatok fel a buszra” dilemmán. Kiderült, a 128-as és a 155-ös jaratain is tapasztalni hasonlót.

Természetesen megkerestük a BKK-t is, hogy kiderüljön, hol van elsőajtós felszállás, ha van egyáltalán, illetve jelzik-e ezt valahol a buszokon, trolikon, de cikkünk megjelenéséig még nem reagáltak. Amint megérkezik válaszuk, közöljük.

Addig is –jobb híján – megnéztük a BKK és a BKV honlapján, mi hír ezzel kapcsolatban. Ha a bkv.hu honlapon keressük a legfrissebb információkat ezzel kapcsolatban, akkor a már korábban is említett augusztusi hírt találjuk. A BKK már frissebb, ők például reagáltak a forgalombénító akcióra is, ahol leírják, hogy „az elsőajtós felszállási renddel nincs összefüggésben mindez, a járművezetők az elsőajtós rendben működő és a többi vonalon is árulnak jegyet”, de más nem derül ki. Illetve ezen a honlapon is előkelő helyen szerepel az „elsőajtós felszállás” kereső kifejezésre a már korábban szintén említett szeptemberi közlemény.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik