Belföld

Arctic Monkeys a VOLT Fesztiválon

Mivel az egész régióban kizárólag Magyarországon lép fel a csapat, várhatón több tízezren érkeznek majd Sopronba erre a hétvégére.

Az ideivel együtt már három alkalommal választották őket Anglia legjobb zenekarának a Brit Awardson. A legnagyobb tekintélyű zenei szaklapok, az NME és a Q Magazine is egybehangzóan őket tartják az év koncertzenekarának és a legjobb brit együttesnek. Ötmillióan rajonganak értük a Facebookon.

Chris Martin, a Coldplay frontembere szerint ők a világ legjobb bandája és Matt Bellamy (Muse), valamint Lars Ulrich (Metallica) mellett, Bono is nagy rajongójuk. Korábban soha nem jártak Magyarországon, pedig több tízezer rajongó várja őket itthon. 2014. július 6-án, a VOLT Fesztivál plusznapján ad koncertet az Arctic Monkeys.

“Gyakran előfordul, hogy nemzetközi sztárok más periódusban turnéznak Európában, mint amikorra mi szeretnénk meghívni őket. Mivel a fesztiválportfoliónk ma már szinte az egész nyarat lefedi, sok esetben ilyenkor fel tudjuk ajánlani, hogy a Sziget helyett a VOLT-ra, vagy éppen a Balaton Soundra jöjjenek, és ugyanez fordítva is igaz” – mondta Gerendai Károly, a Sziget Szervezőiroda alapítója „Természetes, hogy egy Arctic Monkeys nagyságrendű produkciót elsősorban a Szigetre próbáltunk elhozni idén is, hiszen a csapat rajongói – itthonról és külföldről – biztosan megtöltenék a nagyszínpadunk egész küzdőterét” – tette hozzá.

„Ráadásul az Arctic Monkeys évek óta a kívánságlistánk éllovasa, ezért nagyon bizakodtunk, amikor tavaly az általunk szervezett törökországi fellépésük alkalmával ígéretet tettek, hogy idén megpróbálnak hozzánk is eljutni.  Az idei – egyébként is bíztatóan alakuló – Sziget-program valódi koronája lehetett volna, ha augusztusban végül Európában turnéznak.

Amikor eldőlt, hogy mégsem jó nekik a Sziget időpontja, szerencsére ki tudtuk használni a portfoliónk lehetőségeit és nem kellett lemondani róluk. Így most örömmel jelenthetjük, a hazai közönség Magyarország második legjelentősebb fesztiválján, a VOLT-on napjaink talán legfontosabb és legaktuálisabb bandájával találkozhat” – jelentette be Gerendai.

A VOLT hosszú ideje kimagasló nemzetközi sztárprogramot kínál a közönségének, arra azonban korábban nem volt példa, hogy a világ éppen legkeresettebb zenekarai közül az egyik legnagyobb Sopronba igazoljon.

“Az elmúlt években már sokszor tettük magasra a lécet a VOLT Fesztivál nemzetközi “line-up”-jával, hiszen sosem könnyű teljesíteni a közönségünk elvárásait. Azt azonban eldöntöttük, hogy a világ legnagyobb fesztiváljainak elsőszámú headlinereivel több okból sem érdemes próbálkoznunk. Egyrészt a fesztivál infrastrukturális háttere kényelmesen 20-25.000 vendég fogadásra alkalmas, ezt jelentősen bővíteni kellene ilyen esetekben. Másrészt a VOLT jegyárai európai mércével mérve alacsonyabbak, mint ami egy ilyen szuperprodukció meghívásához és kigazdálkodásához szükséges” – mondta el Fülöp Zoltán, a VOLT Fesztivál főszervezője.

Most mégis “kivételt tettek”, az Arctic Monkeys személyében ugyanis nemcsak a VOLT történetének legnagyobb világsztárja érkezik Sopronba, de kétségkívül ők ma Európa legfontosabbnak számító rockbandája is.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik