Belföld

Újabb népszavazást szeretne Ádertől az LMP

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2014. 02. 28. 13:03

Korábban a témában:

Schiffer azt mondta, az államfő korábban azzal indokolta a paksi bővítésről szóló törvény aláírását, hogy egy nemzetközi egyezmény megerősítéséről nem lehet népszavazást tartani. A frakcióvezető szavai szerint az LMP korábban sem azt javasolta, hogy az államfő az „Orbán-Putyin-paktumról” írjon ki referendumot, ők a nukleáris energia kivezetéséről szeretnének népszavazással döntetni.

A politikus arra is felszólította a köztársasági elnököt, hogy éljen törvénykezdeményezési jogával és terjesszen be egy javaslatot a népszavazási kampányok kiegyensúlyozottságáról. Hangsúlyozta, hogy a jelenlegi feltételek között a népszavazási kampányok nem biztosítják, hogy az állampolgárok egy nyílt, mérlegelő vitában tudják ütköztetni a különböző álláspontokat.

Szél Bernadett fontosnak nevezte, hogy a népszavazási kezdeményezésükhöz kapcsolódó társadalmi, politikai és szakmai vitákat csak jövőre tartsák meg, amikor az új kormány már berendezkedett. Elképzeléseik szerint ezután lehetne megtartani a népszavazást.

A társelnök azt is kijelentette:  habár az Európai Bizottság energiaügyi főigazgatója, Dominique Ristori január 14.-i levelében arról írt, hogy a magyar-orosz nukleáris megállapodás tervezetében semmi olyat nem találtak, ami akadályozná az Európai Atomenergia-közösség (Euratom) szerződés alkalmazását, az LMP szerint ez nem jelenti azt, hogy Magyarországnak nem lesz dolga az Európai Unióval a kérdésben. Hangsúlyozta, hogy a sajtóinformációk szerint a versenyjogi és a belső piaci főigazgatóságok már el is kezdtek vizsgálódni az ügyben.

Az Együtt-PM sem hagyja annyiban a referendumot

Felülvizsgálati kérelmet nyújtott be csütörtökön a Kúriához az Együtt-PM szövetség, miután a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) korábban elutasította a paksi atomerőmű bővítésével kapcsolatos népszavazási kezdeményezésüket.

A Szigetvári Viktor és Jávor Benedek által benyújtott népszavazási kérdés úgy szól: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az államadósságot növelő hitelből ne épüljenek új atomerőművi blokkok Magyarországon?”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Cegléd, 2011. augusztus 14.
A ceglédi Toldy Ferenc Kórház-Rendelőintézet.
MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.