„A Veresi fagyit szeretném elhozni Fótra. Akik velem járnak oda uszodába, tudják, miről beszélek és a helyi fagyihoz, tudják hasonlítani (ég és föld a különbség).” Ez itt egy közepesen ambiciózus választási ígéret a most vasárnapi fóti polgármester-választás egyik jelöltjétől, Mádly Zsolttól.
Elképzelik, ahogy Mádly áthozza – fogában tartva – a Sződrákosi-patak túlpartjáról a puncsot? Tegyék, s ígérjük, lesz még elképzelnivaló ebben a riportban.
Fót a honi politikai abszurd fellegvára – írtuk ezt még novemberben. Most pontosítunk: nem fellegvára. Akropolisza.
Ha valaki nem emlékezne az előzményekre, fussa át gyorsan tavalyi riportunkat, aki a kicsivel is beéri, annak bemelegítésként alább az előző rész tartalma.
Fotók: Kummer János
Fót parádés adottságú település, lehetne akár a leggazdagabb magyar kisváros, ám az elmúlt két évtized helyi közélői fejlesztés helyett halálra basztatták egymást. Sorra hulltak el a derék és a kevésbé derék polgármesterek, jobbára pártos belháborúk nyomán. Az attakfolyam legmókásabb figurája a fönt idézett Mádly Zsolt, akit egykoron a Fidesz emelt a városvezetői székbe.
Ahol is az volt legmaradandóbb tette, hogy egy testületi ülésen, orrvérzést okozva hozzávágta a mikrofont valamelyik balos képviselőtársához. Második legmaradandóbb tette pedig az volt, amikor a tanácsházán ülésező szocialista képviselők elűzése érdekében késsel-villával felfeszítette a hivatal elektromos kapcsolótábláját, s leverte a biztosítékot.
Mádly 2010-es bukása után szintén fideszes városvezető jött, ám tavaly őt is kivégezték sajátjai. A novemberben lezajlott időközin aztán meglepetésre a balos összefogás favoritja, az MSZP-s Takács István nyert, meggyőző, másfélszáz szavazatnyi előnnyel.
Kérdezhetnék, mi a túrót tud csinálni az őszi normál önkormányzati választásokig hátralévő pár hónapban egy friss bürgermejszter. Ne kérdezzék. Ugyanis a Budapest Környéki Törvényszék elképesztő módon úgy döntött, meg kell ismételni a szavazást, sőt a komplett procedúrát is, jelöltállításostul, lepényestül, mindenestül. (Ne fikázzuk a bíróságot? Mér’, csak Orbánnak szabad?)
Az ok: kampánycsendsértés. Történt, hogy Fót gettójában, a városon kívül, a semmiben vegetáló Sikátorpusztán egy helyi kitalálta, kisbusszal kéne menni ikszelni a több kilométerre lévő szavazókörbe. Ötletét kiplakátolta, és a megfelelő vasárnapon be is vitt hat (azaz 6) főt az urnákhoz. A Jobbik tiltott utaztatást kiáltva feljelentést tett, amit az épeszű területi választási bizottság ugyan elutasított, ám a törvényszék ennek ellenére kimondta a kampánycsendsértést, valamint annak lehető legsúlyosabb retorzióját.
Ami azért szégyenletes, mert valószínűleg nem volt kampánycsendsértés. Meg azért is, mert az a hat fő, bármerre szavazott is, egész biztosan nem befolyásolta a végeredményt. Meg azért is, mert köztudott, hogy a magyar politika a rendszerváltás óta folyamatosan és rendre következmény nélkül durván meggyalázza a választási törvényt: igenis vannak „titkos” listák, kubatovosok meg nem kubatovosok, a pártok igenis tömegesen szállítják szimpatizánsaikat az urnákhoz, igenis adják-veszik a kopogtatócédulákat, igenis osztanak krumplit, tűzifát, konzervet, befőttet, és igenis pörög a láncszavazás.
Hab a tortán, hogy pár héttel korábban, Baján ennél sokkal súlyosabb, bíróság által is kimondott választási csalás sem vont maga után nemhogy új eljárást, hanem még új választást sem. Igaz, Baján a jobbos jelölt győzött. (Ígérjük, félévente rápillantunk majd, hol tart annak a Budapest Környéki bírónak a karrierje.)
Ha csupán a szavazást ismételtetné meg a döntés, vélhetően ismét a szoci jelölt győzne. Az első körben ugyanis hárman is a jobboldal jelöltjeként konferálták föl magukat, így osztva meg a „nemzeti oldalt”. Az új eljárással viszont a kopogtatócédula gyűjtéstől indult a játék, és abból a háromból most csupán egyetlen jobbos indult, a másik kettő, khm, meggondolta magát.
Nézzük, ki maradt.
Először is Bartos Sándor, aki a Fidesz, a KDNP és a kormánypárti országgyűlési képviselő, Turi-Kovács Béla vezette Kisgazda Polgári Egyesület támogatását is maga mögött tudhatja.
Bartos úr tősgyökeres fóti; eredetileg esztergályos, aztán földműves és zöldséges lett belőle. Testületi tag, novemberben jót beszélgettünk vele odabent az önkormányzatnál. Most is hívtuk, ígérte, leülünk, ám aztán nem vette föl a telefonját, pedig, ha annyi százalékkal csökkenne a rezsink, ahányszor rácsörögtünk, vidámabban mosolyognánk.
Kérdeztük volna, mit szól a törvényszék baráti döntéséhez. Érdeklődtünk volna, igaz-e, hogy a minap két ügyészségi feljelentés is született ellene, az egyik állítólag jogtalanul felvett földtámogatás ügyében, a másik pedig azért, mert valamelyik birtoka, állítólag, engedély nélkül hatezer literes gázolajtartályt rejt. És arra is kíváncsiak lettünk volna, miként érte el, hogy bár novemberben még totál függetlenként indult, friss szórólapján már támogatóként szerepel korábbi két riválisa, valamint a két kormánypárt.
De ha nem, hát nem.
A másik jelölt a novemberi győző, a szoci Takács. A “tett színhelyén”, Sikátorpusztán találkozunk vele.
Az egykori Károlyi-birtok cselédházaiból áll a telep. A háború után a bentlakók birtokba kapták az apró otthonokat, ám az építmények alatti föld az akkor alakult Vörösmarty téeszé lett, nem meglepő hát, hogy a tulajoknak eszük ágában nem volt költeni a bizonytalan jövőjű lakásokra. A közterület azóta is harmonizál a priváttal: csatorna nincs, a betonút álom, ha esik, huszoncentis kátyúkban áll a víz.
Kétszázan lakják Sikátorpusztát. A leggazdagabb, pontosabban az egyetlen jómódú egy fuvarosból kikupálódott építőipari vállalkozó, ki grandiózus villát álmodott a telep peremére, kilátással a sztrádára; kerítése paripás, aranyozott kovácsoltvas kődialdalívvel, tüzépbarokk stílben.
Aztán van még itt egy kocsmáros, Fazekas Szabolcs, életrevaló, jó arc, még kilencvenkettőben nyitott ivót, „kulturális központnak” szánta, pár évig mérte a szeszt, aztán be-bezárt, volt idő, hogy csak előzetes jelentkezés alapján vette le a lakatot, aztán tavaly októberben végleg elege lett. „A helyi fiatalok szerencsére nem ivósok” – ezt mondja, ami egy vendéglátós szájából legalábbis furcsa, de szimpatikus. „Ráadásul az utóbbi időben a vállalkozó melósai is elmaradtak.” Tán a közeli hipermarketben veszik magukhoz a tüskét meg a dobozos sört, s ez Sikátorpusztán pont elég kegyelemdöfésnek.
Szóval jobbos Bartos kontra balos Takács. Mit tippelnek, ki nyer?
Ne kapkodják el a választ, ugyanis az utolsó pillanatban az áramot késsel-villával delejező Mádly is kvalifikálta magát a polgármesteri versenyre. Vagyis két jobbos, egy balos a leosztás, így Takács tovább szőheti városvezéri álmát.
Mádly elérhetetlen. Csomószor hívtuk novemberben, telefonáltunk most is számtalanszor (vegyük csak hozzá ezt is a mi spéci rezsicsökkentésünkhöz), sms-ben is zaklattuk, eredménytelenül. Jobb híján a Fóti Közéleti Klub Facebook-oldalán megosztott kampányirományából idézünk, az ínyenceknek pedig ajánljuk a teljes szöveg befogadását, iszonyú vicces.
Cím: „Unortodox helyzetértékelés, bemutatkozás és programelemek.” Szemelvények: „Fót egy jó hely volt és jó hely lehet, csak Önön és a választásán múlik! Én kitartottam a végsőkig…” „A nemzetegyesítés folyamatban van, nem szabad a kommunistákra szavazni.” „Miért indulok ismét?… Mert ez Fót egyedüli esélye… Mert nem fejeztem be a munkát, és azt nem szeretem, ha valami befejezetlenül marad.”
És a kedvencünk: „A Művelődési Házat be fogom fejezni, a nyár végéig. Ingyenes terv volt már 2010-ben és kivitelezővel is meg voltam egyezve.”
És még egyet, bocs: „Segítem a régi lakosok mellett, a gyűttmenteket is.”
Riválisait pár szóval elintézi Mádly: „Bartos és Takács rossz és alkalmatlan jelöltek… szakmailag nullák… a 67 éves, nyolc elemis, esztergályos Bartos… ideje lejárt.”
És milyen maga Mádly?
„Kezelhetetlen, kommunikációképtelen, teljesen antiszociális.” Ezt a novemberi polgármester-választáson a szoci Takács mögött második helyet szerző jobbos jelölt, az amúgy párton kívüli testületi tag, Földi Pál mondja rá. Komoly presztízsű ember ő Fóton, meglátogattuk. Most nem indul, „mert mögöttem nem áll párt, nekem az itthoni sifonért kell felfeszíteni kampánypénzért”. Viszont ősszel, „ha országosan nem söpör a Fidesz, reális esélyem van nyerni”, s aztán „folyamatos alkukötésekkel kivezetem a várost a káoszból”.
Földi autóvillamossági szerelő, amúgy meg a Civil Összefogás Fótért Egyesület elnöke, családjával évek óta szervezi a fóti főzőversenyt, a fóti futónapot, a fóti gyereknapot és a fóti vadásznapot. „Kevés ember adott annyit Fótnak, mint én.”
Azt állítja, “ha én győztem volna novemberben, biztos nem kell megismételni a választást”. (Ez elég jó, nem?)
Búcsúzóul megoszt velünk egy sztorit. Beállított hozzá Mádly a kocsijával. „Felnyitottam a motorháztetőt, mondtam, te, ebből folyik a víz, ne mozdulj vele, mert nem jutsz messzire, tönkreteszed. De ő csak hajtogatta, hogy nincs ennek semmi baja, és amúgy is sietnie kell a gyerekért… A 2/A-ról vontattam haza. Ilyen Mádly.”
Nos, végeztünk is a polgármesterjelöltekkel.
De hogy ne legyen olyan egyszerű: mivel a lemondott városvezető egyéni képviselő is volt az önkormányzatban, így vasárnap egy képviselőt is ki kell izzadjon magából a fóti 1. számú választókerület. Mádly és Bartos ezen is indul. Rajtuk kívül rajthoz áll a balos Fábry Béla, a kormánypártok támogatta öttusázó világbajnok Madaras Ádám, a független Varga József Csongor, meg egy jobbikos.
Mind érdekes figura.
Fábry régi szoci motoros, ő az a férfiú, aki 1989-ben a népi demokratikus platform vezetőjeként Trabanttal érkezett az MSZMP-ből MSZP-vé vedlő élcsapat elnökségi ülésére, így gazdagítva maradandó fölvételekkel nemzetünk fotóarchívumát. Ma elég pillantást vetni matuzsálem Opeljére, s kiderül, másként vörös ő, mint a kétszáznegyvenmilliós Simon Gábor. „Nem törzstiszt típus vagyok, hanem frontharcos” – ezzel magyarázza, miért nem a parlamentben (és Audiban) ül. Pedig volt ám ő országgyűlési képviselőjelölt, igaz, elvtársai pont abban a két évben eresztették a kartácstűzbe, amikor biztos bukó nézett ki a szegfűsöknek: 1990-ben és 2010-ben.
Fábry még vérét is adta az eszméért: ő az a riportunkban már emlegetett képviselő, akit orrba mikrofonozott Mádly.
Civilben pedagógus, közel évtizedig igazgatóhelyettese volt a gyerekvárosnak, utóbb igazgatója egy iskolának. Most épp talicskázik: aktivistái alkalmi hirdetőtáblákat helyeznek ki a saroglyával. Délelőtt hozzák, sötétedéskor viszik a készségeket, ugyanis itt éjszaka a szabad ég alatt még tacepaónak lenni sem biztonságos.
Közben szidja a Fideszt, mi mást tenne, simonozni csak nem simonozhat. Különösen a rendőrség van a bögyében.
Fájlalja, hogy a novemberi választáson balos sikátorpusztaiakat fumigáltak a dunakeszi kapitányság emberei, „szervezett szállítással” vádolva még a menetrend szerinti busszal szavazni érkezőket is. „De mondok durvábbat. Az egyik szavazóköri delegáltunk kikísért egy mozgóurnát, és két előre, a fideszes jelölt nevére beikszelt szavazólapot talált az állampolgárnál. Ami egyértelmű bizonyíték a láncszavazásra. Természetesen feljelentést tett. Ehhez képest másnap hajnali ötkor hozzá vonult ki a rendőrség, később bevitték, és úgy hallgatták ki, mint egy gyanúsítottat” – ezen hőbörög. Meg azon, hogy „a dunakeszi kapitány tavaly részt vett egy időközi választás fideszes zárókampányán, mi több, a rendőrségi logó felkerült a kortesesemény meghívójára”.
„Tudják, milyen lesz ez a fóti választás?” – kérdi tőlünk, majd kissé aránytévesztő válasszal áll elő. „Mint a New Hampshire-i előválasztás! Megmutatja, mi várható! Amelyik párt itt nyer, április hatodikáig telekürtölheti győzelmével az országot.”
Hát, Sikátorpusztáról sok minden eszünkbe juthat, de – ha már a tengerentúlon keresgélünk – semmiképpen sem az USA-tagállam, inkább a dél-amerikai bódévárosok felé indulnánk alteregóért. De ne gondoljunk olyan messzire, elég, ha a szintén Fóthoz, ráadásul szintén az 1. választókerülethez tartozó Istvánhegyre fókuszálunk.
Istvánhegy azzal múlja alul Sikátorpusztát, hogy még közvilágítása sincs. Kedves Olvasó, ha már elképzelte a nyaló Mádlyt, képzelje el, kérjük, azt a hasonlóan fagyos képet is, ahogy a helyi kisiskolások elemlámpáikkal január reggeli töksötétben másfél kilométert bukdácsolnak téli szentjánosbogarakként a főúton lévő buszmegállóig. Megvan? (És az is, mit nyaljanak a fóti vezérek? Nekünk volna ötletünk.)
Föntebb ígértünk önöknek egy öttusázó sampiont. Íme Madaras Ádám. Mádly kifejezésével (és helyesírásával) élve ő bizony egy „gyűttment”, hiszen mindössze tizenhárom éve él Fóton. Nagy haverja a bokszoló Erdei Zsolt; Madaras és Madár együtt buzdítanak sportra a város iskoláiban, ha úgy alakul, akár beszállnak kosarazni a kölkökhöz.
Madaras kaszkadőrködik, „szerepeltem a Borgiákban is”, nem mellesleg ő szervezi a KSI öttusaéletét. 2002-től a közelmúltig a sportminisztériumban dolgozott, nem volt vele bajuk sem a balos, sem a jobbos kormányoknak. És persze neki sem volt baja velük. Most a Fidesz (meg a KDNP, meg a turi-kovácsosok, meg a bartosiszta gazdakör) is őt támogatja az egyéni körzetben.
„Engem nem tudnak megfogni se trafikkal, se földdel, ha nyerek, hozzám nem lehet majd bekopogni borítékkal” – ekképpen igazolja tisztességét. A negatív kampányt elutasítja. „Nem szállok be a fekáliadobálásba, nem hajolok le egy darab szarért, mert többre tartom magam” – szökken szárba az ars poetica.
Szegényt novemberben ezzel együtt eltalálta egy darab abból a bizonyosból. Úgy volt, hogy egy az öttusát népszerűsítő előadáson összebarátkozott Fót papjával, a múltkori riportunkban általunk is megénekelt Sándor atyával. A munkakapcsolat gyümölcseként az egyházi vezető három hónapja kitette Madaras szórólapját a templom kapujába, pont a miserend alá. Patáliát csapott a bal.
Madaras immár a jövőbe tekint. „A fóti testületben az ellenfelek nem szavazzák meg egymás jó ötleteit. Ám egy sportoló nem így gondolkodik. A sportolónak csak az eredmény számít. Vagy szól a Himnusz, vagy nem szól a Himnusz! Nem?” De.
Szórólapjait maga teríti, lendületesen. „Nem fórumokat kell tartani, hanem kimenni terepre! Aki nem így gondolkodik, takarodjon ki az önkormányzatból!”
Odébb még az a kitakarodás, egyelőre ugye a „betakarodásnál” tartunk. Egyetlen jelöltet szeretnénk még bemutatni: Varga József Csongort, a gettólakót.
Ugye üdvözlik, hogy végre valaki a favelából is közélni vágy? Megint elkapkodták. Fóton ugyanis gazdaggettó épült a két szegénygettó szomszédságában. Tudják, hol? Egy volt munkásőr-fegyverraktár helyén. Komolyan.
Negyvenkét hektár, sorompó, őrszolgálat, beléptetőrendszer, „kihez jöttek?!”. A belső körút is díszburkolatos; ősfák, rend, tisztaság, még az ablakokon is huzat van, tiptop anyukák tologatnak szuperszonikus babakocsikat, itt egy Porsche, ott egy Alfa, csupán egy pincsijét sétáltató tarkopasz, ajakalji tincsszakállt viselő vállalkozón döccen aprót a napfényes fogyasztói Nirvána. Fotózni nem illik, így csak majd kintről kattintgat Janó kolléga.
Itt, Fótligeten honos Varga József Csongor.
Valószínűleg ő a telep egyetlen csórója. Jó, persze, ne úgy tessenek érteni a csórót, mint a falon túl. Csongor kommunikátor, évekig píározott külföldön, aztán idehaza tette ezt multiknál, mígnem saját vállalkozást alapított. Nem telhetetlen. „Mindig csak annyi pénzt csinálok, amennyire szükséges a családnak.” Nagy az a család, asszony plusz öt lánygyerek (naná, hogy van köztük Tünde), nem csoda, hogy mindössze harmincmilliós, hetvenöt négyzetméteres házrészben lakik a família. Illetve lakott, mert a minap eladták az otthont, s pár méterrel odébb, de természetesen a telepen belül építkeznek.
Csongor szeret Fótligeten élni, „van közösség, jó fejek az emberek”. Ezek a jó fejek beszélték rá az indulásra, sőt összedobtak neki negyvennyolcezer forintot (abból ott kijönne egy harminc centiszer harminc centis kéró), s még olyan Krőzus is akadt, aki ingyen kinyomtatta a szórólapokat.
Csongor neki is veselkedett, olyannyira, hogy győzött a novemberi választáson, ám az ő majdnemmandátuma is odaveszett a törvényszéki ítéleten.
Most ismét nyerni szeretne. Hogy mit kezdene egymaga a legendás fóti képviselőtestületben? „Próbálnék érvelni.” Ez alighanem kevés. „Meg egyébként is: az idő, a biológia az én generációmnak dolgozik.”
Másban aligha bízhat a városka.
