Belföld

Kósa nem ismerte az őszödi beszédet, de tudott róla

A Fidesz alelnöke, miután a Heti Válasz legújabb számában azt nyilatkozta, nemcsak ismerte az őszödi beszédet, de utalást is tett rá, hogy az a nyilvánosságra tartozik, a HírTv-nek azt mondta:  nem ismerte az őszödi beszédet rádióbeli elhangzása előtt, csak tudott róla. A Fidesz alelnöke hangsúlyozta, a napokban tett nyilatkozatai között nincs ellentmondás: nyilvánosságra kerülése előtt nem játszották le neki a beszédet, csak elmondtak belőle egy-két dolgot.

Azzal kapcsolatban, hogy Braun Róbert, az Összefogás képviselőjelöltje Wikileaks dokumentumokra hivatkozva az őszödi beszéddel összefüggésben azt mondta, Kósa egy magánbeszélgetésen azt mondta April H. Foley akkori amerikai nagykövetnek: “Most egy gazdasági probléma van, amiből mi egy politikai krízist csinálunk”. A Fidesz alelnöke kijelentette, nem volt ilyen beszélgetés. Nem is emlékszik arra, hogy valaha négyszemközt beszélgetett volna Foley-val, az őszödi beszédről pedig egyáltalán nem – hangsúlyozta.

Provokáció, ferdítés

Kósa szerint a Wikileaks dokumentumokat egyébként is nagy fenntartással kell kezelni, lehet bennük egy csomó provokáció, ferdítés.

Az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése utáni utcai zavargásokkal kapcsolatos kérdésekre reagálva a Fidesz alelnöke azt is megjegyezte: pártja végig tartotta magát a demokratikus eszközökhöz, igyekezett csillapítani a kedélyeket.

Az Alkotmányvédelmi Hivatal a múlt héten a honlapján hozott nyilvánosságra két, anonimizált formában a 2006-os őszödi beszéd kiszivárogtatásáról készült titkosszolgálati jelentést, amelyek alapján egy szocialista politikus lehet a kiszivárogtató, aki a közzétételről egyeztethetett Gyurcsány Ferenc akkori miniszterelnökkel és az MSZP-frakció tagjaival.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik