Gyurcsány Ferenc a DK gyöngyösi lakossági fórumán csütörtökön úgy fogalmazott, „lassan kezünkben a bizonyíték, hogy ha nem is az egész jobboldal, de Orbán Viktor és pártja futballhuligánok segítségével rátört saját köztársaságára annak érdekében, hogy eltávolítsa a törvényesen megválasztott kormányt”.
Hozzátette: puccsistáknak nem adjuk oda a kormányzást, mert „ez a mi hazánk”. Szavai szerint azért akarnak győzni, mert rosszul mennek a dolgok, mert egy másfajta világot akarnak. „El kell dönteni, hogy egy nyugatosabb világot szeretnénk, vagy keletre akarunk menni” – mondta.
„Nincs történelmi visszaút”
Gyurcsány Ferenc azt mondta: Magyarország akkor volt erős, amikor befogadó ország volt, befogadta a jászokat, kunokat, svábokat, cigányokat, zsidókat, mert értette Szent István üzenetét. Orbán Viktor szerinte „megbecsteleníti ezt az örökséget”.
Szent István, amikor választania kellett, akkor bátran Európára szavazott. A jelenlegi miniszterelnök azonban a barátait nem Nyugaton, hanem Keleten keresi – mondta a DK elnöke. Úgy folytatta: ma a fiatalok is Nyugatra mennek, 500 ezren hagyták el az országot, hangsúlyozva, „a magyarok európai életet szeretnének”.
Arról is beszélt, hogy a magyarok a rendszerváltozással – a Kádár-rendszer viszonylagos szabadsága után – nem sokkal több szabadságot akartak, hanem gazdagabbak akartak lenni. Véleménye szerint az emberek jelentős többsége szívesen visszatérne a kádári puha diktatúrába, „de nincs történelmi visszaút”.
A volt miniszterelnök szerint „kevesebb trianoni és megszállási emlékmű”, viszont több gondolkodás és fejlesztési javaslat kell ahhoz, hogy az ország versenyképes legyen. „Nem akarjuk még egyszer a Horthy-világot, az urak és szolgák világát” – hangoztatta.
