Belföld

Bocsánatot kér a Morrison’s a kitiltott diáktól

Megegyezéssel ért véget az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárása a Morrison’s 2 szórakozóhely és Janan Mirwais jogászhallgató között – számolt be a 444.hu.

Az Afganisztánban született Janan Mirwais 1990 óta él Magyarországon, sötétebb a bőre a magyar átlagnál. Nem engedték be tavaly októberben a Morrison’s 2-be, utólag azzal indokolták a döntést, hogy korábban gondok voltak vele – derül ki a cikkből. Az időközben már jogásszá lett hallgató az EBH-hoz fordult, miután életében a tavalyi eset előtt egyetlenegyszer járt a szórakozóhelyen még 2010 novemberében, körülbelül öt percet maradt.

Csütörtökön egyezett meg a hely vezetőjével. Eszerint a Morrison’s 2-nek nyolc napon belül angolul és magyarul is bocsánatot kell kérnie tőle honlapján és a Facebookon. Hatvan napon belül pedig rendeznek egy menekültbulit, ahova ingyenes lesz a belépés, és kifejezetten menekülteket várnak majd.

Tavaly augusztusban született döntés a szórakozóhely egy korábbi esetével kapcsolatban. 2012 őszén hat roma fiatalt nem engedtek be. Az EBH megállapította, hogy diszkrimináció történt és a jövőben nem követhet el ilyen jogsértést a szórakozóhely, pénzbüntetést azonban nem szabott ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik