Belföld

Alaposabban is beletúrna Papcsák zsebébe a DK

A mentelmi bizottságtól vagyonnyilatkozati eljárást kértek Papcsák Ferenc fideszes képviselő ellen.

Az ellenzéki Demokratikus Koalíció egyúttal felkéri a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt, hogy folytasson le vagyonosodási eljárást a zuglói polgármesterrel szemben.

Összeférhetetlenséget vet fel a helyzet

Gréczy Zsolt, a DK szóvivője úgy fogalmazott: Papcsák Ferenc a sajtónak azt állítja, hogy nem lát bele az ügyvédi irodájának a működésébe, amelyből bruttó 160 millió forintos osztalékot vett ki 2013-ban. Tovább tarkítja a történetet, hogy – a DK szerint összeférhetetlenségi problémákat felvetve – a politikusnak a Veszprém megyei önkormányzattól van érvényes megbízási szerződése, “sőt a kormány egyéb alapítványaihoz is szervesen kötődik Papcsák Ferenc ügyvédi irodája”.

Az ügyvédi irodának ugyanis a Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvánnyal (MVA) van kapcsolata, miközben a politikus az MVA egyik alapítványában és cégében is tisztségviselő. Rejtélyesnek nevezte, hogy az MVA által létrehozott hálózathoz tartozó Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány kuratóriumát a képviselő vezeti, aki ezért a tisztségéért 2013-ban havi bruttó 500 ezer forintot kapott.

Papcsák perrel fenyegetett

Az Index hétfőn azt írta, hogy Papcsák Ferencnek, aki számításaik szerint tavaly a legjobban kereső képviselő volt, a legnagyobb bevétele az ügyvédi irodájából származott. A képviselő, aki Zugló polgármestere is egyben, 2013-ban havonta átlagosan bruttó 15,5 millió forinttal lett gazdagabb; más bevételei mellett, egyedül az ügyvédi irodájából bruttó 160 millió forint osztalékot vett ki – közölte a portál.

Az Index beszámolója szerint Papcsák Ferenc telefonon válaszolt néhány kérdésükre, későbbi kérdéseikre viszont nem, hanem perrel fenyegette meg őket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik