Belföld

Kövér: az MSZP akarta Gyurcsányt az összefogásba

Kövér László szombaton este a Hír Tv P8 című műsorában beszélt erről, hangot adva azon véleményének is: Mesterházy Attila részéről “némi amatőrizmusra vall, hogy a legnagyobb ellenségét bevette az összefogásba”.

Mesterházy tévedett?

A kormánypárti politikus a pénteken felvett beszélgetésben kifejtette: Mesterházy Attila úgy gondolta, hogy “az összefogás az a szocioterápia, aminek áldásos hatása eredményeképpen Gyurcsány Ferenc majd egyszer csak egy virtigli baloldali ember lesz, megjuhászodik és kezesbárányként fog majd neki szekundálni, mint potenciális miniszterelnöknek”.

Tévedett – mondta Kövér László, aki nem tart a baloldali összefogástól. Ha nem lett volna ez az összefogás, nekünk kellett volna kitalálni – jegyezte meg.

Csak magukra gondolnak

Véleménye szerinte a baloldali képviselők jelentős része, vezetőik 100 százaléka nem képes másban gondolkodni, mint önmagában. A Horn Gyula által fémjelzett korszakban volt még az MSZP-nek mint politikai közösségnek tartása, és a baloldalt akarták valahonnan valahová vinni, a baloldali értékek jegyében. Gyurcsány Ferenccel jelent meg az a politikus típus, aki önmagán kívül nem hisz semmiben – jelentette ki.

Simon Gábor ügyéről azt mondta: az nem lepte meg. Megjegyezte: nem érti, hogyan lehet valaki ennyire skizofrén, hogy korrupcióval vádol másokat, miközben éhségmenet élén játssza a szenvedőt, és egyébként “kis sporttatyóban viszi ki” a bécsi bankba a megtakarításait.

Kövér bízik a következő 4 évben

Kitért arra is: az ellenzék jó előre stratégiát épít fel, és megpróbálja a választások legitimációját kétségbe vonni. Mindez arra utal, hogy amit Viviane Reding uniós igazságügyi biztos “korábbi mozgása” jelzett, az beigazolódni látszik.    Kifejtette: bízik abban, hogy ha a választáson felhatalmazást kapnak a következő négy évre is, akkor az ellenzék is belátja, hogy nem vezet sehová, és elhibázott volt az a Magyarországot lejárató stratégia, amelyet a hatalom visszaszerzéséért folytatott az elmúlt időszakban.

Elégedett az elmúlt 4 évvel

Az elmúlt négy évet úgy értékelte: azt a komplex válságot, amit örököltek, nem lehetett máshogy megoldani, mint feszített munkatempóval. 40-50 százalékkal több törvényt fogadtak el, mint bármely korábbi más ciklusban – jelezte. A törvényeknek nem is a mennyisége, hanem a súlya szembeötlő, Magyarország megújult – összegzett az Országgyűlés elnöke.

A mennyiségi és a minőségi szempontokon túl van egy morális mérce is, ami alapján a kormány tevékenysége megítélhető – mondta. Utalva a parlament létszámának csökkentésére hozzátette: azt a példátlan gesztust is megtették, hogy a választójogi törvény módosításával kihúzták maguk alól a széket.

Ugyanakkor szükségesnek nevezte, hogy lassítsanak a törvényalkotási tempón.    Kitért arra is: nem csak a parlamenti stílus, a közbeszéd durvult el, hanem a közállapotok is olyan mélységeket értek el, amire korábban nem gondoltak volna.

Provokálják őket?

Kérdésre azt mondta: azokat “a senkiháziakat”, akik felmásztak az államfői palota erkélyére, le kellett volna ráncigálni, szépen megbilincselni és bevinni oda, ahová valók. Szerinte néhány ember nagyon hideg fejjel provokálja őket, kormányon levőket és az állam működőképességének határait feszegetik. Meggyőződése, hogy azért provokálják őket, hogy úgy viselkedjenek, mint a Gyurcsány-éra rendőrei.

Arról a nézői felvetésről, hogy lehet-e a jövőben jó irányt venni az ügynökkérdés tisztázása nélkül, úgy vélekedett: észre kellene venni, hogy nem az ügynökök folyamatos hajkurászása, ami valójában egy szellemvadászat, viszi előre a múlt feltárását. Az egész egy gumicsont, amivel elbajlódnak huszonvalahány éve, ahelyett, hogy a lényeggel foglalkoztak volna – közölte, és utalt arra, hogy a közelmúltban létrejött Nemzeti Emlékezet Bizottságának feladata, hogy a rendszer mechanizmusait és valódi felelőseit feltárja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik