Belföld

A helyi cégek is összefognak a városért

KÉPES program sajtótájékoztató (KÉPES program sajtótájékoztató)
KÉPES program sajtótájékoztató (KÉPES program sajtótájékoztató)

Felújítják Székesfehérvár öt óvodájának vizesblokkjait 2014-ben. Az országosan is egyedülálló KÉPES Programban közel 70 millió forintot áldoz a munkálatokra.

A KÉPES Közösségi Értékteremtő Program a Densonak köszönhetően indulhatott el 2013-ban. Tavaly a japán vállalat az önkormányzat mellett több más céget is megkeresett, hogy csatlakozzanak.

 

A konkrét felújításokon túl fontos, hogy képesek legyünk olyan célokat találni, amelyekért össze tudunk fogni. Az eddig résztvevő, és az idén újonnan csatlakozó cégek úgy gondolták, hogy a munkahelyeken és a helyi adókon túl a közösségformálásban is részt vesznek, és támogatást adnak a fehérvári gyerekeknek. Eddig 17 cég döntött úgy, hogy majd 13 millió forintot biztosít a program folytatásához, amelyet ugyanennyivel kipótolt az önkormányzat, valamint összekapcsolta ezeket a célokat az idei költségvetésben egyébként is szereplő intézmény felújításokkal, és így közel 30 vizesblokk újulhat meg 2014-ben öt fehérvári óvodában – emelte ki a város polgármestere.

A mintegy hetvenmilliós munkát a Városgondnokság szakemberei tavasszal kezdik az Árpád Úti, a Napsugár és a Püspökkertvárosi Óvodában. Nyáron a Rákóczi Utcai és a Vízivárosi Óvodában folytatódnak a felújítások.

A tervek szerint Tavasszal az Árpád Úti Óvodában, a Napsugár Óvodában és a Püspökkertvárosi Óvodában kezdik a munkálatokat, a többi intézményre pedig nyáron kerül sor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik