Belföld

Nyolcvan feletti nők táskájára utazott.

Elfogták a hódmezővásárhelyi rendőrök az idős asszonyokra támadó rablót.

Egy hónap alatt két 83 éves asszonyt rabolt ki egy férfi Hódmezővásárhelyen. Először a Hóvirág utcában csapott le, ahol is megragadta áldozata táskáját, kitépte a kezéből, majd elszaladt vele. A nő a rablás alatt nyolc napon túl gyógyuló, súlyos sérüléseket szenvedett.

Két héttel később a Móricz Zsigmond utcában próbálkozott, ott azonban nem járt sikerrel. A rendőrök ennek ellenére nagy erőkkel vonultak ki a helyszínre. Lezárták a közeli utakat, becsöngettek a házakba, illetve kutyával is keresték férfit, de nem sikerült elfogniuk. Később félmillió forint nyomravezetői díjat is felajánlottak a nyomozás sikere érdekében.

Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság

A rendőri adatgyűjtés végül eredményre vezetett. A vásárhelyi nyomozók azonosították a férfit, akit a megyei kapitányság speciális egysége szerda hajnalban elő is állított otthonából.

A 23 éves támadó részben beismerő vallomást tett. A rendőrök kezdeményezték az előzetes letartóztatását. Mivel tetteit idős emberek ellen követte el később súlyosabb büntetésre számíthat.

A főkapitány az ügyben korábban kitűzött félmillió forintos nyomravezetői díjat visszavonta.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik