Farkas Bertalan, az első, és mai napig egyetlen magyar űrhajós is indul az áprilisi országgyűlési választásokon: a szabolcsi 3-as választókerületben, a Zöldek Pártja színeiben – tudta meg a Hír24. A Gyulaházán született űrhajós szülőföldjén, a kisvárdai körzetben száll ringbe.
Fotó: MTI / Máthé Zoltán
Az egykori űrhajós már a 2006-os választásokon is próbálkozott, igaz, akkor az MDF színeiben indult a baktalórántházi választókerületben, sikertelenül. A második fordulóba Gazda László (MSZP) és Papcsák Ferenc (Fidesz) jutott és végül Gazda győzött.
Farkas Bertalan jelenleg Amerikában tart előadássorozatot ott élő magyaroknak – tudtuk meg munkatársától, Tóth Zoltántól, aki azt is elmondta: Farkas nem párttagként, hanem a Zöldek Pártja ajánlásával indul a parlamenti választáson. Az űrhajós munkatársa utalt arra is: a gyulaházi születésű űrhajós évtizedek óta környezetvédelemmel foglalkozik. Hozzátette: habár nem a választókörzetben él, jelöltjük sosem szakadt el a szülőföldjétől, rendszeresen látogat haza szülőföldjére, szülőfalujába rokonaihoz, barátaihoz.
A zöld ügy eddig ezernyi – többségében mostanra már nem működő – egyesület között volt szétszórva – folytatta Tóth Zoltán –, de mostanra egyedül maradtak a palettán. A Zöldek pártként az remélik, megtalálják őket, akik eddig a zöld üggyel foglalkoztak.