Belföld

Viták a sóstói kalandpark körül

Magánterület, belépni tilos! – ezzel a felirattal van kint egy tábla a sóstói tanösvényen, a területen ugyanis kalandpark épül. A kivitelező megváltoztatná az útvonalat, az önkormányzat viszont tiltakozik.

Közel egy éve az önkormányzat bérbe adott egy négy hektáros területet Sóstón, a Salt Lake Kft.-nek. A szerződés húsz évre szól, mialatt a cég egy kalandparkot szeretne létrehozni az érintett területen. A befektető már tavaly megkezdte a munkálatokat, körbekerítette a részt, azonban folyamatosan gondjuk akad a vandálokkal, akik megrongálják a kerítést és a táblákat – nyilatkozta a cég vezetője a feol.hu egyik cikkében.

Hordó József azt is elmondta a keddi helyszíni bejáráson, hogy a bekerítés szükséges, már csak a kirándulók biztonsága miatt is, és igyekeznek mindenben együtt működni az önkormányzattal, a kerítés nyomvonalát is együtt tűzték ki.

Talán van megoldás

Az elzárt rész közel száz métert foglal el a tanösvényből, de ahogy a Fejér Megyei Természet Barátok Egyesületének elnöke fogalmazott, ennek következtében bejárhatatlan a nyolcas alakú 4,5 kilométeres tanösvény. A helyszínen, azonban sikerült egy lehetséges megoldást találni a problémára – a kerítés mellett kialakítanának egy új utat. Bár ez nem oldja meg a rendszeresen arra közlekedők problémáját, akiknek így négyszáz méterrel többet kell gyalogolniuk.

Az önkormányzat hevesen tiltakozik

Azonban az önkormányzatnak nem támogatja, hogy a kalandpark miatt a Sóstó természetvédelmi területet bemutató tanösvény nyomvonala módosításra kerüljön.

Közleményükben egyértelműsítették: Székesfehérvár Önkormányzatának nem volt szándéka, hogy a területen kialakításra kerülő kalandpark a tanösvényt bármilyen formában érintse. A kialakult helyzet tisztázására azonnali egyeztetést hívott össze dr. Cser-Palkovics András polgármester, aki az önkormányzati szakemberek mellett a Gaja Környezetvédő Egyesületet, valamint a területet bérbevevő vállalkozót is meghívta.

A város álláspontja az, hogy a kialakításra kerülő kalandpark csak akkor valósulhat meg, ha az nem érinti a tanösvény területét!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik