Közel kétszáz önkéntes dolgozik – még ezen pillanatokban is – a Vodafone sportcentrumban Valentin-napján, mindezt a mi egészségünkért!
A nagyszabású egészségnap, amelyet az önkormányzat és a Fejér Megyei Szent György Kórház közösen szervezett, határozottan hozta a várt reményeket. A különböző mérések, vizsgálatok és szűrések – és perszer Fehérvár sportolói – rengeteg embert vonzottak, a legtöbben persze a nyugdíjas korosztályból képviseltették magukat. De lehetett látni fiatal anyukákat, apukákat is bőven, ahogy a gyerkőccel ingáznak a kígyózó, máshol erősen apadó embertömeg között.
A csarnokban elhelyezett asztaloknál a szakemberek készséggel válaszoltak szinte minden kérdésre, legyen a problémánk akár gerincbántalom, táplálkozási rendellenesség vagy egy csúnya anyajegy.
Amíg pedig kénytelenek voltunk elidőzni egy-egy sorban, a színpadon egymást követték az előadások, hogy senki se unja el magát és adja fel az egészségéért vívott csatát a türelmetlenséggel.
A négy órai hivatalos megnyitó után tornával, gyönyörű muzsikával majd rengeteg érdekes előadással szórakoztatták a nézőket. Sánta Lajos például a rendszeres folyadékbevitel fontosságáról beszélt, Pulai Judit pedig arról, hogyan előzhetjük meg a csonttörést.
Délután háromtól egészen este tízig mindenki meglátogathatja a gyermekfogászati tanácsadást vagy a babamasszázs oktatást vagy belehallgathat Kerényi Levente előadásába, aki arról mesél a jelenlévőknek, hogyan kerülhetik el a gutaütést!