Jól kiszúrtak önnel: csütörtökön lehúzta a rolót a 2010-2014-es Országgyűlés, egyedül az ön által vezetett csapat dolgozik tovább.
Nem kiszúrás ez: én magam terjesztettem elő a parlamentnek, hogy a mentelmi és összeférhetetlenségi bizottság továbbra is vizsgálja Simon Gábor kétszáznegyvenmilliós számlaügyét.
Hamar változott az álláspontja, hiszen a hét eleji ülésük után még azt jelentette be: Simon ügyében azon nyomban okafogyottá válik a bizottsági munka, amint a képviselő lemondó nyilatkozata megérkezik a házelnökhöz.
Mert akkor még azt hittem, Simon Gábor magyarázattal szolgál a történtekre. Csakhogy az ígéret ellenére nem kaptunk tőle olyan nyilatkozatot, ami lemosná rólunk a bélyeget, miszerint „ilyenek a politikusok, ez mind egyforma”.
Komolyan hitte, hogy Simon törvényes magyarázattal áll elő az öt éve titkolt kétszáznegyvenmillióról? Inkább azt hinné az ember: hét közben, a párt csúcsán született „kommunikációs” döntés arról, hogy az áprilisi választásig a bizottságosdival kell tűzben tartani a Simon-ügyet.
Simon a múlt csütörtökön jelentette be, hogy megszakítja kapcsolatát a szocialista párttal, ám a képviselői mandátumáról csak hat nappal később mond le. Meggyőződésem volt, azért van szüksége a felkészülési időre, mert kerek magyarázatot kíván összeállítani.
A pártpolitikai hasznon túl mi értelme egy meglehetősen szerény felszereltséggel bíró parlamenti bizottsággal kutakodni, miközben Simonnak a mandátumvesztéssel a mentelmi joga is megszűnt, így profi ügyészségi nyomozók repülhettek rá?
A parlamenti bizottság a politikai felelősséget keresi, az ügyészség pedig a büntetőjogit. Utóbbit csak az érdekli, honnan származott a pénz és fizetett-e utána adót.
Sokkal könnyebb dolga volna a bizottságnak, ha csak azt követően állna föl, hogy az ügyészség kideríti, honnan a pénz.
Maga nem tudja, mit jelent az a fogalom, hogy politikai felelősség!
“Minden közéleti szereplő a homlokán viszi a bélyeget”
Fotók: Neményi Márton
Tán most megtudom.
Arról szól a történet, hogy a politikai osztályt, a politikai réteget, a politizáló közösséget hihetetlenül nehéz helyzetbe hozta Simon Gábor. Ennek a politikai rétegnek elemi érdeke, hogy elhárítsa magától a „minden politikus lop” típusú igaztalan általánosítást. E tekintetben sem az ügyészség, sem a bíróság nem fog tenni semmit. Vagy mi tesszük meg, vagy senki.
Én még mindig ott tartok, hogy könnyebb volna a nyomozás adatainak birtokában összegezni azt a politikai tanulságot. Igaz, a választás után politikailag kevésbé produktív az eljárás.
Minden egyes nap számít, hiszen amíg nem születik meg a bizottsági jelentés, minden közéleti szereplő a homlokán viszi a bélyeget.
Aztán pedig már nem?
Reményeim szerint nem.
Meglehet, túlbecsüli egy jelentés hatását.
Komoly jogosítványokkal bírunk. A bizottságot felállító határozatában az Országgyűlés felkéri az ügyben eljáró hatóságokat, hogy lehetőségeikhez mérten messzemenőkig segítsék munkánkat. Tekintettel arra, hogy Simon Gábortól semmilyen adatot nem kaptam, végre lehetőségem nyílik ügyészségi iratokból beszerezni információkat, melyek talán választ vagy legalábbis támpontokat adnak a politikai felelősségre vonatkozó kérdéseimre.
Mi állhat majd abban a jelentésben? Gyanítom, decens nyelvezettel kimondják majd, hogy Simon gazember, lopott, átvert mindenkit. Na de már most is ezt állítja az összes parlamenti párt.
Ha a honlapon el tetszik olvasni, az Országgyűlés egyebek mellett arra a kérdésre is választ vár a bizottságtól, hogy az a kétszáznegyvenmillió származhat-e Simon Gábor képviselői tevékenységéből, származhat-e Simon Gábor pártfunkciójából, tudhatott-e erről az MSZP, és ha tudott róla, mióta tudott róla.
Miből gondolja, hogy ön választ, sőt még bizonyítékot is talál ezekre a kérdésekre?
Rémegyszerű! Az ügyészség tegnap elvitte azt a vagyonnyilatkozatot, amit Simon a pártnak adott le. Ha én beletekinthetek, s megállapíthatom, hogy az oda és az Országgyűléshez leadott vagyonnyilatkozata között eltérés van, akkor kicsit előbbre léptünk.
Mennyire kicsit?
Hagyjuk ezt, mert egyelőre minden feltételezésen alapul. Amit tudunk: 2009 tavasza óta összesen mintegy kettőszáznegyvenmillió forintnak megfelelő összeg lapul egy ausztriai bankbetétben. Azt is tudjuk, hogy a 2009 januárjáig kötelezően leadott, és az azt követő vagyonnyilatkozatokban ezek a pénzek sehol nem szerepeltek. Meg azt is tudjuk, Simon Gábor azzal védekezett, hogy nem találta meg a vagyonnyilatkozat megfelelő rubrikáját, pedig a valóság az, hogy megtalálta, hiszen kilencmillió forint megtakarítást csak beírt abba a rovatba.
A közelmúltban a NAV-tól kiugrott Horváth András azzal vádolta a politikát, hogy bizonyos cégeknek segít adócsalni. Az ellenzék vizsgálóbizottságot kezdeményezett, amit azzal utasított el a Fidesz-KDNP, hogy ügyészségi nyomozás mellett nincs szükség országgyűlési kutakodásra. Most Simon-ügyben is nyomoz az ügyészség, mégis marad a bizottság. Hogy van ez?
Nem emlékszem, hogy Horváth úr valaha is országgyűlési képviselő lett volna. És arra sem emlékszem, hogy a NAV-os ügyben árnyék vetült volna az Országgyűlésre.
Minimum árnyéknak elég a vád, hogy a hatalom adócsalást szervez a haveroknak.
A Horváth által megfogalmazott vádak nem az Országgyűlésre vonatkoznak.
Pontosabban: nem csak az Országgyűlésre.
Az Országgyűlésben jelenleg mindössze háromszáznyolcvannégyen politizálnak, Horváth pedig úgy általában a politikáról beszélt, ami sokkal szélesebb kör.
Abban a „sokkal szélesebben” benne van a háromszáznyolcvannégy parlamenti politikus. De hagyjuk inkább a halmazelméleti kérdéseket.
Abban a szélesebb körben nincs politikai felelősség!
Már hogy ne lenne politikai felelősség, ha kiderül, hogy egy politikus törvénytelenségre utasította, bátorította a hivatalt.
Ha majd NAV-ügyben is felvetődik a konkrét, személyhez köthető politikai felelősség, nyilván lép az Országgyűlés.
A Simon-ügyben is léphetne majd akkor, ha kiderül, honnan az a kétszáznegyvenmillió.
A Horváth-ügyben jelenleg csak vád politikai felelősség, a Simon-ügyben pedig teljesen nyilvánvaló tény. Ez az én álláspontom.
“Juthatunk arra, hogy semmi közünk ehhez az egészhez”
Azt nem érzi kínosnak, hogy pont március végére kell elkészítse jelentését a bizottság?
Miért érezném kínosnak?
Egy héttel leszünk a választás előtt.
Nem mondhatom, hogy erre a munkára három nap elegendő. És azt sem mondhatom, hogy majd csak elkészülünk egyszer, hiszen az április hatodikai választásokkal megszűnik a mostani Országgyűlés, és ezzel a mi bizottságunk mandátuma is. Egyébként pedig azt sem zárom ki, hogy a szocialisták számára kedvező jelentést tesz le az asztalra a bizottság.
Szabad olyat?
Már miért ne szabadna? Juthatunk arra, hogy semmi közük ehhez az egészhez. Bár az gyanús, miért hallgat az MSZP, miért húzza magára az ügyet. Nem védekezik a vádak ellen, azt mondja, mindent lezártak azzal, hogy kirúgták Simont.
Azt állítják, a pártnak semmi köze a kétszáznegyvenmillióhoz, nem tudtak róla, az Simon magánbiznisze. Ha tényleg így van, mit mondhatnának még?
Ez így kevés.
Az ügy új fejleménye, hogy önök próbálják visszaszerezni a Simonnak 2009 óta utalt képviselői javadalmazást, harminchatmillió forintot. Van rá sansz?
Keressük a lehetőségét. Törvény szerint, ha az Országgyűlés megállapítja a képviselő összeférhetetlenségét, és ezzel a határozattal megszünteti a mandátumát, akkor a képviselő köteles visszafizetni az összeférhetetlenség keletkezésétől a mandátum megszűnéséig terjedő időre fölvett javadalmazást.
Simon lemondott, mielőtt az országgyűlési határozat megszülethetett volna.
De már be volt terjesztve!
De még nem volt elfogadva.
Tessék már végiggondolni! Azért maradhat nála a harminchatmillió forint, mert egy órával korábban lemondott, minthogy a parlament kimondhatta volna az összeférhetetlenséget! Szerintem ez a törvényalkotás hiányossága, ami miatt nem sikerült megakadályoznunk az összmagyar vagyon károsodását. Igazságtalan.
Mint például egy felvételi vizsga: teszem azt, 463 ponttal már befér az egyetemre a jelölt, négyszázhatvankettővel meg nem. Az se túl igazságos, de valahol meg kell húzni a vonalat. Simon, kit vélhetően joggal sújt közutálat, időben lemondott, ergo marad a pénz.
Ez kissé cinikus hozzáállás.
Fogalmazzunk úgy: törvénytisztelő.
Mindenesetre én keresem, mely paragrafus alapján lenne visszakövetelhető a képviselői fizetés.
Tegyük fel, talál egy kiskaput, s visszaszerzi Simontól a pénzt. És aztán? Tutira megindulna az egymás vagyonnyilatkozataiban kutakodás, és sorra állnának elő a pártok olyanokkal, hogy „a túloldalon ikszipszilonnak 1994-ben volt egy be nem vallott Toyotája, nosza, vegyük el tőle a mandátumát, plusz tízévnyi javadalmazását”. Hol lesz a határ, aminél már ér a visszafizetés? Tízmilliós bankszámla? Félmilliós használt autó? A dédnagyitól örökölt Herendi? Ebbe bele tetszettek gondolni?
Áttekintettük a vagyonnyilatkozatok húszévnyi történetét, mely idő alatt több mint négyszáz vagyonvizsgálati eljárás indult, és megnyugtató, hogy egyetlen olyan ellenszegülő képviselői magatartással sem találkoztunk, mint Simon Gábor esetében.
Mert nem volt még ekkora ordas nagy bukta, mint Simoné. Hiszen akinek eltitkolt pénze van, nem volt oly kretén, hogy saját névre nyitott bankszámlán helyezze el a százmillióit.
Örülök, hogy végre eljutottunk odáig, hogy az országgyűlési képviselők az elmúlt húsz év alatt becsületesen, pontosan, precízen jártak el, csupán egyetlen fehér holló akadt köztük: Simon Gábor. Ennek széleskörű bebizonyítását tűztem ki célomul.
“…miszerint ilyenek a politikusok, ez mind egyforma”
Tényleg hiszi, hogy a mostani képviselők közül Simon az egyetlen, akinek a vagyonnyilatkozatában szereplő tételeken túl nincs semmije?
Látja, pont ez a Simon-ügy váltja ki az ön kérdésében is rejlő alaptalan vádaskodásokat! Ettől a negatív általánosítástól szeretném megszabadítani a politikai réteget, hogy önnek és az önhöz hasonló embereknek semmi erkölcsi alapjuk ne legyen megalapozott negatív vélemény hangoztatására. Ez az én célom: önök ellen küzdök.
Pompás fókusz. De még egy felvetést, ha megengedi. A vagyonnyilatkozati rendszer – vélik kritikusai – teljesen értelmetlen, hiszen a dokumentumokból csupán annyit tudunk meg, amennyit az illetők közölni akarnak magukról.
Csakhogy azok a dokumentumok aztán nyilvánossá válnak, és bárki kezdeményezhet eljárást. A lakókörnyezet a legnagyobb kritikus.
Bármi ráíratható a feleségre, a gyerekre, a haverra. Ha valaki az ismerőse nevén tart külföldi számlát, sosem bukik meg.
Az az ismerős kockázata. Miképpen a kétszáznegyvenmillió akkor is Simon kockázata, ha netán nem az övé.
A lapunknak minap nyilatkozó jogász, Ligeti Miklós javasolja a következőt: „Kezelje inkább a NAV a vagyonnyilatkozatokat, hiszen nála rendelkezésre állnak az adóbevallásból származó adatok is. Tessék rendszerezetten összevetni a kettőt, s ha indokolt, nyomozzanak. A NAV-nál van az összes fog és karom, ami ahhoz kell, hogy szétcincálhassa a közpénzből fizetett emberek esetleges sumákolásait.”
Mit tudnak összevetni? Az adóhatóság precízen átnézi a vagyonnyilatkozatokat, és ha olyat talál, ami terhelő, hivatalból eljár. Ne naivkodjunk már! A NAV-nak sincs fekete kendővel bekötve a szeme!
Az adóhatóság a rendszerváltás óta hányszor indított sikeres eljárást közember ellen a vagyonnyilatkozat, a bevallott jövedelem és a látható vagyon közötti ellentmondás miatt?
Egyetlen egyszer sem! Még Simor András volt jegybankelnök is tudta igazolni a milliárdos eltérést.
Vagyis?
Vagyis nagyon jól működik a rendszer.
