Belföld

20 évig állt üresen, most diákszálló lesz

A szegedi Kemes utcában volt a Ruházati Szövetkezet irodaháza, ami évtizedekig volt elhagyatott. Azonban most a régió első diákszállójaként működhet majd.

Anno a a Rádi család vásárolta meg az épületet befektetési céllal körülbelül 5 panellakás áráért. Tervezték, hogy magánklinikát vagy esetleg nyugdíjasotthont nyitnak majd. Az utóbbihoz túl sok közegészségügyi feltétel volt szabva, így azt az ötletet elvetették.

2012-ben viszont pályáztak egy 50 százalékos uniós támogatottságú, 500 millió forintba kerülő C típusú diákszálló fejlesztésére. Meg is nyerték ezt a pályázatot és elkezdték a munkálatokat. Mindent szétszedtek, csak a tartópillérek a födém és az oldalfal maradt, a tetőszerkezetet is teljesen újjáépítették. Így kapott az épület még egy emeletet, ahol tetőszobák lesznek majd.

Fotó: délmagyar.hu, Kovács András

A pályázat komoly energiahatékonysági előírásokat is tartalmazott, 15 centiméter vastag hőszigetelést kapott az épület. A tető pedig elbírja majd a napelemeket is, ha egy következő tenderen a meleg víz előállításának energiatakarékos megoldását terveznénk. És a bútorzat minősége, a fürdőszoba és a külön bejáratú WC burkolatának kialakítása már mutatja, hogy ez több mint kollégium – mondta a délmagyar.hu-nak Papp Éva, a Kiskun Kft. projektfelelőse.

 

Az épület középfolyosós elrendezésű, innen nyílnak a jellemzően 23-26 négyzetméteres szobák. Van közöttük egy rokkantaknak kialakított is, közel a liftajtóhoz. Az akadálymentesítés és a felvonó is kritériuma volt a pályázatnak. Minden szinten található mosószoba, zsetonos mosó- és szárítógépekkel.

Ilyen diákszálló nem nagyon van az országban, talán Debrecenbe működik hasonló. Az árán is látszik, hogy ez több mint egy kollégium, mert egy hónapra 100 ezer forint körüli összeget kell majd fizetni az itt lakóknak. A későbbiekben fitnesz és konditerem kialakítását is tervezik a földszinten, illetve van egy 40 és egy 70 személyes konferenciaterem, amibe közepes létszámú rendezvényeket várnak majd.

A diákszállóról képgalériát a délmagyar.hu-n talál.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik