Belföld

Vásárhelyen megalakult a Lungo Drom

Hosszú évek óta ismét van helyi szervezete az egyik legnagyobb magyarországi roma szerveződésnek.

A Lungo Drom országos és megyei szervezetével már régóta folynak tárgyalások, mivel észlelték ők is azt a pozitív változást ami a helyi Roma Kisebbségi Önkormányzatnál elindult – mondta Mátray Attila elnök az előzményekről. Hozzátette, végül január 27-én magalakult a vásárhelyi Lungo Drom, melynek elnökévé őt választották. A szervezetben az önkormányzat munkatársai, Matyi Sándor és Ökrös László, tehát a már bevált helyi csapat is szerepet vállaltak.

Mátray kiemelte, a cigánydajka program, a roma tanulók felzárkóztatását segítő pályázat, illetve a számos rendezvény és kezdeményezés az elmúlt másfél évben bizonyította, milyen erő van a helyi cigányságban. A munkát a pénteki közgyűlésen dr Kovács László képviselő is méltatta. Ezt a Lungo Drom országos vezetése is értékelte, mivel hasonló akciókat települési önkormányzatok indítanak sikeresen, nem pedig kisebbségi csoportok.

A Lungo Drom az egyetlen, a parlamentben is jelentős képviselettel rendelkező roma csoportosulás, így adott hogy a vásárhelyi roma társadalom is mellé áll, mondta az elnök. A Lungo Drom nagyjából 8 évvel ezelőtt már hozott létre Vásárhelyen alapszervezetet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik