Hatmilliót hozott a jótékonysági bál

A makói és a vásárhelyi kórházak véradóira fordítják a befolyt pénzt.

Korábban a témában:

Orvos bált tartottak a hétvégén, a Fekete Sas dísztermében. A jótékonysági esten a jegybevételekből, valamint a rendezvényen felajánlott összegekből 6 millió 170 ezer forint gyűlt össze. A pénzt a hódmezővásárhelyi és a makói kórház közös vezetése fele-fele arányban a két intézmény véradó állomásainak eszközgyarapítására, korszerűsítésére fordítja.

Az eszközbeszerzéssel elsősorban a kiszállásos véradások feltételei javulnak, amelynek köszönhetően lényegesen több vért gyűjthetnek az intézmények, folyamatosan biztos hátteret teremtve az akár életet mentő beavatkozások és kezelések lefolytatásához – mondta el Dr. Kallai Árpád Csongrád Megyei Egészségügyi Ellátó Központ Hódmezővásárhely-Makó főigazgatója.

A Jótékonysági bál fővédnöke Lázár János országgyűlési képviselő, védnökei Dr. Sélleiné Márki Mária, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója, Prof. Dr. Fülesdi Béla az Egészségügyi Szakmai Kollégium elnöke, valamint Almási István Hódmezővásárhely polgármestere volt. A több mint 400 vendég szórakozásáról a Grup’N Swing zenekar, valamint Vastag Tamás és Gubik Petra gondoskodtak.

Ajánlott videó mutasd mind

Borkai-ügy: Póczik miatt célkeresztben a DK

A volt futballista gyanúsításával felerősödtek azok a hangok, hogy a DK áll az orgiabotrány kirobbantása mögött. A Fideszben úgy tudják, Póczik József könnyen kapcsolatba hozható azzal a férfival, aki prostituáltakat szállított a horvátországi szexpartira.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.