Belföld

Veresnek gyermeke született az új házasságából

Az 57 éves volt pénzügyminiszter éveken át titkolt románca végül házassággal és gyermekáldással végződött – írja a Blikk

„Megnősültem 2013-ban, és gyermekem is született tavaly – ismerte el a Blikknek Veres János szocialista képviselő, aki hozzátette: mivel felesége és leánya sem közszereplő, „semmilyen velük kapcsolatos információ közléséhez” nem járul hozzá.

Makaóban kapták le őket

Bár Veres nem nevezte meg házastársát, de vélhetően ő a 42 éves Dobolyi Alexandra, akihez még 2009-ben kerülhetett közel, miután Dobolyi kiesett az Európai Parlamentből, s az akkori kormánybiztos titkárságvezetőként alkalmazta. A két házas politikus viszonya pedig úgy derült ki, hogy a Blikk 2010 elején egy fotót közölt róluk, amelyen éppen Makaó főutcáján láthatók.

Az érintettek ellentmondásba keveredtek: Veres először tagadta az utat, míg Dobolyi hivatalos kiküldetésként emlékezett a látogatásra. Később kiderült, hogy nem ez volt az első kiruccanásuk. Legalább három közös hivatalos úton vettek részt keleti országokban, többek közt Mongóliában.

Megcsappant a vagyon

A volt pénzügyminiszter a titkos kaland kirobbanása után nem sokkal elvált. Erre egy korábbi vagyonnyilatkozata kapcsán derült fény. A 2011-es bevallásból ugyanis az derült ki, hogy az Országgyűlés egyik leggazdagabb tagjának számító Veres vagyona 150 millió forinttal csökkent egy év alatt.

Az első feleség, Szabó Éva – aki az előző ciklusban szintén szocialista képviselő volt – jelentős összeggel távozott. Így megcsappant a máig is 350 millió forint megtakarítással bíró politikus vagyona.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik