Belföld

Kilencvenöt éve született Bessenyei Ferenc

Hatvan évet töltött a színpadon a vásárhelyi színészlegenda.

Ma lenne kilencvenöt éves a hódmezővásárhelyi származású, kétszeres Kossuth-díjas, érdemes és kiváló színművész, Bessenyei Ferenc.

Forrás: MTI/Honéczy Barnabás

1919. február 10-én született, egy ötgyermekes család legidősebb fiaként. Iskolái elvégzése után több mesterséggel is próbálkozott, mígnem 1940-ben felvételt nyert a hódmezővásárhelyi Nyári Színkörben vendégeskedő szegedi Városi Színház társulatába.

Huszonöt éves korában a fővárosi Nemzeti Színházhoz került, de a háború után vissza kellett térnie vidékre. 1950-ben ismét – immáron végelegesen – Budapestre szerződött.

Bár 1981-ben hivatalosan nyugdíjba ment, egészen 1997-ig, tehát 78 éves koráig szünet nélkül játszott. Kétszer kapta meg a Kossuth-díjat. 2000-ben a Nemzet Színészévé választották. 2004-ben, egy hónappal a 86. születésnapja előtt, otthon, lajosmizsei tanyáján érte a halál.

Forrás: Youtube.com/patakvolgyi1

Bessenyei Ferencnek – a tiszteletére létrehozott weboldal tanulsága szerint – közel 500 színházi bemutatója volt, több mint 50 játékfilmben játszott. Tizenhétben főszerepet.

Hódmezővásárhely közgyűlése 2004-ben díszpolgárrá avatta, 2008-ban művészeti díjat alapított a tiszteletére. Két éve a felújított művelődési központ az ő nevét vette fel.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik