Belföld

Aláírta a bérmegállapodást a Dunaferr

dunaferr(1)(2)(960x640).jpg (dunaferr, )
dunaferr(1)(2)(960x640).jpg (dunaferr, )

Megszületett a megállapodás az ISD Dunaferr társaságcsoport vezetése és a kollektív szerződés kötésére jogosult szakszervezetek képviselői között az idei bérfejlesztésekről.

Borbély Zoltán elmondta, hogy az idei béremelés két százalékos és július 1-től esedékes. Amennyiben az infláció 2-2,5 százalék között lesz év végére, akkor a köztes részt egyszeri jutalomként fizeti ki a munkáltató. Amennyiben az infláció 2,5 százaléknál nagyobb lesz, akkor visszamenőleg félszázalékos bérfejlesztést kapnak a dolgozók – tette hozzá.

Közölte: a karácsonyi, 14. havi bért a kollektív szerződés szerint fizetik ki, a szabadságos, 13. havi bér nagyobb részét az eredeti időpontban, június 10-én kapják meg a munkavállalók, míg a fennmaradó részt három egyenlő részletben, legkésőbb a novemberi bérekkel együtt. Jelezte, hogy akinek 150 ezer forint alatt van az alapbére, a szabadságos bért a júniusi bérrel együtt teljes egészében megkapja.

Több ezer munkahely menekül meg

Borbély Zoltán emlékeztetett rá, hogy a munkáltató eredeti ajánlata bérfejlesztést nem tartalmazott az idei évre, a karácsonyi bért 2015-re átütemezve részletekben, míg a szabadságos bért a második félévben hat egyenlő részben fizették volna ki. Hangsúlyozta, hogy a bérfejlesztés mellett a dolgozók mintegy 1,1-1,2 milliárd forintnyi juttatásukról lemondtak munkahelyük védelme érdekében. Feltételül szabták, hogy az összeget a munkáltató az 1-es számú, tavaly év elején leállított kohó átépítésére fordítja, amelynek szeptember 1-én üzemelnie kell. Amennyiben nem üzemel, akkor a munkáltató visszafizeti a pénzt a dolgozóknak – mondta.

Kiemelte: az idei bértárgyalásoknál a szakszervezetek a legfontosabb feladatnak az 1-es kohó átépítését tekintették, mivel így a folyékony fázis megmaradhat és ezzel együtt több ezer fő elbocsátása kerülhető el. Borbély Zoltán fontosnak nevezte még a határozatlan időre kötött kollektív szerződés felmondási tilalmának 2015. december 31-ig történt meghosszabbítását. Mindez azt jelenti, hogy a hathónapos felmondási idő miatt 2016. június 30-ig a KSZ él és csak közös akarattal változtatható meg – tette hozzá.

A sztrájk február 26-án ért véget

Tavaly február 20-án határozatlan idejű általános sztrájkot jelentette be az ISD Dunaferr Zrt. két reprezentatív szakszervezete, miután előbb a Dunaferr DV. Vasas Szakszervezeti Szövetség, majd a Dunaferr Ifjúsági Szervezet is elutasította a munkáltató bérfejlesztési ajánlatát. Az érdekvédők a munkabeszüntetést a 2013. évi bér- és szociális megállapodás kikényszerítése érdekében indították.

Február 26-án állapodtak meg a felek a bérfejlesztésekről. Akkor visszamenőleges hatállyal, 2013. január 1-jétől a kollektív szerződés hatálya alá tartozó társaságoknál dolgozó munkavállalók 3,5 százalékos alapbérfejlesztésben részesültek. 2013. július 1-jétől további 1 százalékkal emelkedett a munkavállalók alapbére. Az emelés ugyanilyen mértékben érintette a szociális juttatásokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik