Belföld

A Gólem színház sem kér a kormány pénzéből

A Gólem Színház visszautasítja a magyar kormány által kiírt, a Magyar Holokauszt Emlékév - 2014 pályázaton elnyert kétmillió forintot - olvasható pénteki közleményében.

Mint írják, a pályázaton elnyert összeget arra szerették volna felhasználni, hogy méltó módon emlékezhessenek, de úgy gondolják, hogy jelen helyzetben a tervezett projekt megvalósítása ebből a pénzből nem lenne helyes. “A holokauszt hetvenedik évfordulóját a magyar kormány a történelmi felelősséggel való szembenézés és a méltó megemlékezés helyett a történelem meghamisítására és az áldozatok emlékének bemocskolására használja fel” – olvasható a közleményben.

A Gólem Színház ezért úgy döntött, hogy a magyar kormány civil alapjának támogatását nem fogadja el. A tervezett előadást, amely a Szakácskönyv a túlélésért című könyv különleges színházi adaptációja lett volna, más forrásból valósítják meg és adománygyűjtést szerveznek.

A Gólem Színház 2005 májusában nyitotta meg kapuit és 2008-ban kapta meg a közhasznú egyesület besorolást. A színház igazgatója, Borgula András Magyarországon elsőként hozott létre zsidó színházat. A korai években a darabokat különböző helyeken játszották, 2012 óta a színháznak a Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház ad otthont.

Orbán a jövő héten dönt

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) szerdán közölte, hogya Dohány és a Frankel Leó utcai zsinagóga, valamint a Zsidó Idegenforgalmi és Kulturális Központ is visszautasítja a Magyar Holokauszt 2014 emlékév programjainak megvalósítására a Civil Pályázati Alaptól elnyert támogatást, “a jelenlegi, felháborító helyzetre való tekintettel”.

A Zsidó Közösségi Kerekasztal és Lázár János csütörtöki megbeszélése után a Miniszterelnökséget vezető államtitkár azt mondta, hogy Orbán Viktor a jövő héten ad konkrét választ három komoly vitákat kiváltó ügyben. Ez a három a körösmezői borzalom kérdése” és Szakály Sándornak, a Veritas Történetkutató Intézet főigazgatójának ezzel kapcsolatban tett nyilatkozata, a józsefvárosi pályaudvarból kialakítandó Sorsok Háza emlékhely és oktatási központ, illetve a német megszállási emlékmű, amelyet az 1944. március 19-én történt német megszállás évfordulója kapcsán kíván felállítani a kormányzat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik