Belföld

A félszívű kisfiú már gép nélkül lélegzik

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 02. 07. 09:04

A Szegedi újszülött Dömének csak pár napot jósoltak, de az életmentő műtét után a lélegeztetőgépről is levehették, és már eszik is – írja a Blikk.

Korábban a témában:

A kisfiú január 20-án úgy született meg, hogy szívének bal kamrája és pitvara gyakorlatilag nem fejlődött ki. Születése után két orvoscsapat is kijelentette: nincs remény a baba számára, csak napjai vannak hátra. Hartyánszky István, a Szegedi Tudományegyetem Sebészeti Klinikájának szívsebészprofesszora és csapata azonban vállalta a kisbaba kezelését.

Hartyánszky professzor a Blikknek elmondta, Döme állapota még mindig stabil, és az egyik veséje is jól működik, képes ellátni a feladatát.  Szerinte talán akkor dőlt el, hogy mindenképpen meg kell próbálni megmenteni az életét, amikor a szervezete legyőzött egy súlyos fertőzést. Mindemellett úgy véli, még most, másfél héttel az első sikeres műtét után sem szabad megnyugodni. „Itt egy 2200 grammos koraszülött csöppségről van szó, aki bár nagy harcos, súlyos bajokkal küzd” – árnyalta a jó híreket a professzor.

Komjáthi Barna (36), Döme édesapja is lelkes. „Szerencsére minden napra jut valami jó hír: már eszik is a picikénk, most pedig a doktorok folyamatosan csökkentik a nyugtató mennyiségét, hogy teljesen éber legyen” – újságolta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

THE ASSASSINATION OF GIANNI VERSACE: AMERICAN CRIME STORY "The Man Who Would Be Vogue" Episode 1 (Airs Wednesday. January 17, 10:00 p.m. e/p) -- Pictured: Edgar Ramirez as Gianni Versace. CR: Jeff Daly/FX
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.