Belföld

A szocialisták már dönthettek Simonról

Horváth Balázs
Horváth Balázs

hírszerkesztő. 2014. 02. 04. 14:42

Jávor Benedek újságírói kérdésre válaszolva keddi sajtótájékoztatóján elmondta, véleménye szerint szükség van az ügy tisztázására, és az MSZP-nek lépnie kell. Információi szerint a szocialisták is úgy látják, hogy “ez egy elítélendő lépés volt Simon Gábor részéről”, és úgy gondolják, hogy “nem kívánatos a szereplése az MSZP színeiben a 2014-es választáson”.

240 millió forintot titkolhatott el

A Magyar Nemzet kedden forrásmegjelölés nélkül azt írta: a szocialista politikus 2009. április 10-én 575 ezer eurót és 163 ezer dollárt helyezett el Ausztriában nyitott értékpapírszámláira, 2013. október 16-án betétszámlájának egyenlege 770 ezer eurót tett ki, több mint 240 millió forintot.

A napilap szerint korábbi bevallásai alapján sem mutatható ki, hogy honnan származik a pénz, és a képviselő jelenlegi vagyonbevallásában sem szerepelteti azt. A szocialista képviselő a banknak úgy nyilatkozott, hogy a vagyon többek között egy cég és egy budapesti ingatlan eladásából származott – írta a Magyar Nemzet.

Az MTI kedden többször kereste Simon Gábort, de nem sikerült elérnie. A szocialista párt későbbre ígért tájékoztatást.

A válságstáb döntött, Mesterházy telefonált

A hvg.hu kedden azt írta: távoznia kell a közéletből Simon Gábornak. A lap információi szerint erről egy a baloldali ellenzéki pártok tagjaiból álló válságstáb döntött. Úgy tudják, Mesterházy Attila MSZP-elnök – aki jelenleg az Egyesült Államokban van – telefonon beszélt Simonnal, és azt mondta: minden posztjáról le kell mondania.

A hvg.hu azt is írta, több politikustársa szerint volt felesége szivárogtathatta ki az adatokat Simon Gábor ausztriai megtakarításairól.

Simon Gábor egy évtizede a szocialisták egyik vezető politikusa. 2002 óta országgyűlési képviselő, 2008 és 2010 között munkaügyi államtitkár volt. 2004-től elnökhelyettessé választásáig az MSZP-választmányt vezette, 2012 márciusa óta a szocialista párt második embere. Jelenleg a parlament fogyasztóvédelmi bizottságának elnöke, az összefogás XVIII. kerületi képviselőjelöltje, és a 12. hely várományosa a baloldali pártok közös listáján.

Vagyonnyilatkozatában egy XVIII. kerületi, 97 négyzetméteres és egy XII. kerületi, 120 négyzetméteres társasházi lakást, valamint egy balatonszemesi üdülőt tüntet fel, ezen kívül felerészben tulajdonosa egy soproni kiskertnek. Bevallása szerint 8 millió forint megtakarítása és befektetése van, 9 millió forintja pénzintézeti számlán, valamint 5 millió forint más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése. Magánszemélyeknek 12 millióval tartozik. Külföldi megtakarításról nem számolt be.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

JERUSALEM, ISRAEL - DECEMBER 11:  Protesters burn a poster of U.S. President Donald Trump in front of the Damascus Gate at the entrance to the Old City on December 11, 2017 in Jerusalem, Israel. In an already divided city, U.S. President Donald Trump pushed relations in the city to breaking point after making the announcement to recognize Jerusalem as Israel's capital.  (Photo by Chris McGrath/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.