Belföld

Meggyes Tamás: Nem vagyok bűnös

Meggyes Tamás (Meggyes Tamás)
Meggyes Tamás (Meggyes Tamás)

A gyanúsítottként kihallgatott esztergomi politikus kifejtette: nem követett el bűncselekményt, de „ha mégis történt valami, az csak hiba lehetett”, és azért nem ő a felelős.

A gyanú szerint Meggyes Tamás, Esztergom korábbi polgármestere és helyettesei 2003-ban úgy kötöttek életbiztosítást az önkormányzat nevében, hogy annak részleteit a hivatal fizette, majd egy 2007-ben történt szerződésmódosítás nyomán a település helyett a városvezető és emberei váltak a befektetés kedvezményezettjeivé.

Meggyes azonban, a Kemma cikke szerint azzal védekezik, hogy nem követett el bűncselekményt, de „ha mégis történt valami, az csak hiba lehetett”, és azért nem ő a felelős. Az egykori fideszes polgármester korábban utalt rá: koncepciós eljárás áldozatává válhat, és nem lenne meglepve, ha az igazságszolgáltatás égisze alatt „a barátok felől” is politikai megrendelések érkeznének.

Ősszel interjút készítettünk az esztergomi politikussal, érdemes ide kattintania!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik