Belföld

Újabb közterületekről tiltják ki a hajléktalanokat

hajlektalan(960x640)(10).jpg (hajléktalan, )
hajlektalan(960x640)(10).jpg (hajléktalan, )

Kiegészítheti és részben módosíthatja az életvitelszerű közterületi tartózkodást tiltó rendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán.

A testület november 14-én határozta meg azokat a közterületeket, ahol jogellenes az életvitelszerű tartózkodás. A városvezetőség álláspontja szerint a 4-es metró leendő átadása miatt indokolt a felsorolást kiegészíteni a Kelenföld vasútállomásnál lévő (Etele téri) aluljáróval. Az indoklás szerint ez egy olyan közterület és közlekedési csomópont, ahol szükséges “a közrend, a közbiztonság és a közegészség védelme érdekében” jogellenesnek minősíteni az ott élést.

A rendelet-módosításba mérlegelés nélkül két kerületi döntést is be kell építeni. Az újpesti önkormányzat a korlátozás alá eső területek számának emelését kérte, a XIII. kerület pedig enyhítést kért.

Utóbbi értelmében a kerületi tulajdonú utakon és azok szélétől számított 50 méteres távolságon belül nem lesz jogellenes a közterületi tartózkodás; az egyebek mellett sportpályákra, közparkokra vonatkozó 200 méteres korlátozást pedig 100 méterre csökkentették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik