Belföld

Az egész ország havas, kivéve a Kisalföldet

Győr és Komárom térsége fekete a hótérképen, míg az ország más részein minimum 2, de valahol 30 centis hótakaró alakult ki.

Kapcsolódó cikkek

Az Időkép.hu adatai szerint készült térképen jól látszik, hogy az elmúlt napokban leesett hó egyenetlenül oszlott el hazánk területén. Látható, hogy kizárólak az Észak-Dunántúl maradt „szárazon”, itt ugyanis mindössze hólepel alakult ki, de kism ennyisége miatt szinte teljesen eltűnt. Nem így az ország dél-nyugati és észak-keleti részén, ahol átlagosan 15-20 centi hó hullott.

Az előrejelzések szerint Győr-Moson-Sopron megyében továbbra sem kell hótorlaszoktól tartani, de az biztos, hogy marad a csípős hideg a jövő hét végéig. Az előrejelzések szerint csupán néhány centi friss hó hullhat az ország nyugati határa mentén.

Az ország több pontján fennakadásokat okozott a hómennyiség

Vasárnap főként a keleti, északkeleti tájakon, illetve napközben ismét a nyugati határnál alakulhat ki hószállingózás, kisebb havazás. A középső területeken változóan felhős-napos időnk lesz. Legyengül a szél, egész nap fagyos, hideg időre van kilátás, a legmagasabb hőmérséklet -1 és -7°C között alakul.

Fogvacogtató hideg

Hétfőn hajnalban ismét többfelé várható kemény fagy -15°C körüli hőmérséklettel, de máshol is -6 és -12°C között alakul a minimum-hőmérséklet. Nappal továbbra is fagyni fog. Szórványosan – elsősorban nyugaton, északnyugaton – kialakulhat hószállingózás, kisebb havazás.

Kedden többnyire erősen felhős időnk lesz, helyenként előfordulhat gyenge havazás is. Hajnalban marad az erős fagy, -4 és -12°C közötti értékekkel. Szerdán is folytatódik a hideg, téli idő, a hajnali órákban helyenként még előfordulhat kemény fagy. Többfelé várható hószállingózás, kisebb havazás. Csütörtöktől kissé enyhülhet az idő – írja előrejelzésében az Időkép.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik