Figyelmeztető levelet írt a magyar kormányfőnek John Lukacs. A történészprofesszor azt a Népszabadságnak küldte el, mert úgy tudja, még most is azt olvassák sokan. Mivel 67 évig nem tette, 90 évesen sem akart beleszólni a magyar politikába, de a paksi orosz–magyar megállapodást már nem hagyhatta szó nélkül. Orbán Viktor évekig megtisztelte figyelmével és barátságával, de most kötelességének tartja arra figyelmeztetni a kormányfőt, hogy választóvonalhoz érkezett.
Lukacs nemigen ért egyet azokkal, akik a paksi megállapodás gazdasági következményeiről beszélnek, spekulálnak. Szerinte ez lényegtelen. “A kutya farka alá való. Egy ország lényege, sorsa, jelleme nem gazdasági részlet. Egy ország lényegét az teszi, hogy kik vagyunk, hova tartozunk. A történelem nemigen ismétlődik. A nemzeteké is csak ritkán, kisebb mértékben. És az ember jelleme változik a legkevésbé. Ez a jövőben a magyarság talán legmélyebb problémája. Nem csupán az elégtelen magyar önbizalom kérdése. (Bár az is!) Hanem az, hogy kik vagyunk, hová tartozunk, hová tartsunk?”
A történész emlékeztetett rá, hogy Szent Istvánnak is sokkal könnyebb lett volna Bizáncot választania, “az végtelenül sok rövid távú előnyt biztosított volna számára. De ő nem ezt tette: a római kereszténységet választotta, a pápai küldöttet, nyugati feleséget, „Európát” (bár ez a fogalom akkor még nem is létezett). Ez a választás formálta a magyar kereszténység hitét és jellemét ezer éven keresztül. Örök hálánk ezért!”
Lukacs elismeri, hogy a nyugati országok sokszor semmit vagy keveset tettek az országért, amikor viszont a magyarság vezetői néha a „Keletet” választották, “az majdnem mindig katasztrofálisnak bizonyult. A Magyarországot letipró zsarnokság eredője és lényege a közelmúltban sem a kommunizmus volt, hanem az orosz megszállás”. A magyarság tömegei a Keletet vetették el 1956-ban és 1989-ben is.
A történész szerint az oroszokat elég elismerni és tisztelni, de a hozzájuk való alkalmazkodásunk nem állhat törekvéseink központjában. “Tiszteljük vívmányaikat, nagy művészeiket. De a magyar szellem, a magyar értelem, a magyar művészet és műveltség lélegzete nyugati. Nem orosz, de még csak nem is amerikai. Aki hozzánk szól, az – minden nagyságuk dacára – nem annyira Tolsztoj vagy Dosztojevszkij, hanem egy Dante, egy Shakespeare, egy Pascal, egy Goethe, egy Tocqueville.
A Nyugat gyakran volt a keresztünk, de vállalnunk kell, mert az a csillagunk is. Becsüljük nagyorosz szomszédainkat, de nem szabad hozzájuk alkalmazkodnunk, odafelé sündörögni, mert az talán végleges teher lehet hosszú időre és a magyarság kárára válik. 1989 óta mi vagyunk a felelősek mindazért, amit mi választunk, amit teszünk, amit gondolunk. A magyar jellem és szellem nem lehet keleti. Pax Vobiscum! Ezek a régi latin mise utolsó szavai: Menjetek békében! De most Pax Nobis! Béke legyen a miénk!” – zárja sorait a történész
John Lukacs Budapesten született 1924. január 31-én. A Pázmány Péter Tudományegyetem történelem szakos hallgatójaként választotta a történetírói hivatást, amelyet végül az Egyesült Államokban teljesített ki, miután 1946-ban emigrált. 1947-től 1994-ig a philadelphiai katolikus Chestnut Hill College történelemprofesszora volt, de vendégelőadóként más egyetemeken, így a Columbián, a Princetonon és az ELTÉ-n is oktatott. Ma Pennsylvaniában él. Fő kutatási területe a 20. század, azon belül a második világháború története, Churchill és Hitler történelmi párviadala, a demokrácia és populizmus viszonya, valamint a történelemfilozófia kérdései. 2001-ben Corvin-lánccal, 2012-ben Magyar Örökség Díjjal tüntették ki.
