Belföld
kepviselok(960x640)(1).jpg (képviselők, parlament, )

Egy hetük van a képviselőknek, hogy nyilatkozzanak

Eddig a 384-ből 127 honatya adta le saját maga és hozzátartozója nyilatkozatát.

A vonatkozó törvényi szabályozás szerint az országgyűlési képviselőknek 2014. január 31-éig kell leadniuk vagyonnyilatkozatukat. A leadási határidő utolsó napja tehát jövő hét péntek. A vagyonnyilatkozatok 2014. február 1-jétől lesznek elérhetőek a nyilvánosság számára az Országgyűlés honlapján a képviselő neve alatt.

Az országgyűlési képviselők mellett saját és hozzátartozói vagyonnyilatkozatot kell leadnia az Állami Számvevőszék elnökének és alelnökének, a legfőbb ügyésznek és helyetteseinek, valamint háromévente, azaz legközelebb 2015-ben az Országos Bírósági Hivatal elnökének és a Kúria elnökének.

Ilyen kötelezettsége van a Magyar Nemzeti Bank elnökének, alelnökeinek, a Monetáris Tanács többi tagjának, valamint a jegybanki felügyelőbizottság elnökének és tagjainak, a Gazdasági Versenyhivatal elnökének, elnökhelyetteseinek és a Versenytanács tagjainak, a Közbeszerzési Tanács elnökének, alelnökének és tagjainak, illetve a Médiatanács elnökének és tagjainak is.

Fizetés nélkül marad, aki nem nyilatkozik

Az Országgyűlésről szóló törvény alapján a honatyák minden év január 1-jétől számított harminc napon belül kötelesek az Országgyűlés elnökénél a törvény melléklete szerinti vagyon-, jövedelem- és gazdasági érdekeltségi nyilatkozatot tenni a 2013. december 31-i vagyoni állapotnak megfelelően. A vagyonnyilatkozat elmulasztása, illetve határidőn túli leadása esetén a képviselő – annak benyújtásáig – javadalmazásban nem részesülhet, képviselői jogait nem gyakorolhatja.

A Hír 24 tavaly is szemezgetett a bevallásokból. Akkor az derült ki, hogy Orbán Viktor otthona tágasabb lett, Gyurcsány Ferenc keresi a legtöbbet, Hoffmann Rózsa pedig az egyik legszegényebb.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73884149, Márton Anna és Szatmári András kardvívók edzés és interjú közben. 2019.04.08., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.