Belföld

Ennyit kerestek a magyar politikusok

orbán-nevet (orbán viktor)
orbán-nevet (orbán viktor)

A kormányfő otthona tágasabb lett, Gyurcsány Ferenc keresi a legtöbbet, Hoffmann Rózsa az egyik legszegényebb – derül ki a képviselői vagyonnyilatkozatokból készült összeállításunkból.

Orbán Viktor – nőtt a háza

A miniszterelnök és felesége tulajdonában álló XII. kerületi, az előző évben még  82+101 négyzetméteres, kertes társasházi lakás most 233 négyzetméter, vagyis 50 négyzetméterrel több, de az a nyilatkozatból nem derül ki, hogy mitől nőtt meg.  Orbán Viktor ezen kívül felcsúti telkeket birtokol, de a 889+601+1569+1463+513 nm-es területeket  már korábban ötven évre átengedte a Felcsúti Utánpótlás Nevelésért Alapítványnak.


(Fotó: Hír24 / Neményi Márton)

A kormányfő fizetése nem változott (1millió 507 ezer 400 forint + 231 900 forint képviselői tiszteletdíj), könyvkiadásért azonban az egy évvel ezelőttinek már csak kevesebb mint a felét kapja, 248 ezer helyett 114 ezer forintot.  Feleségével közös, eredetileg 20 milliós hitele tovább apadt, 10 millió 396 ezer 445 forinttal tartoznak. Körülbelül ugyanannyi pénz (1,2 millió) forint van közös számlájukon, de időközben Lévai Anikó örökségéből egy 5 millió forintos takarékbetétkönyvre is félretettek.

Lázár János – műtárgyak, plusz 12 millió megtakarítás, plusz 2 millió tartozás

Hódmezővásárhely korábbi első embere, akárcsak egy évvel korábban, hódmezővásárhelyi háza mellett körülbelül  43 hektár szántót birtokol ugyanott, amiből 8 és fél hektárt ajándékba kapott, a többit pedig 1994 és 2009 között vásárolta. A földbérletből 2011-ben és 2012-ben is 4 millió forint jövedelme volt, és ez az egyik  legmagasabb jövedelem, amit bármelyik földtulajdonos képviselő elért, függetlenül attól, mekkora földdarabról van szó. Lázár 2012-ben lett a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, szeptember 1-jétől pedig hozzátartozik a a külföldi hírszerzéssel foglalkozó Információs Hivatal irányítása is, így, bár a fizetése 997 200 forint, jövedelme mégis csökkent, hiszen polgármesteri posztjáról lemondott.  Változatlanul az övé a 2011-ben vásárolt 2009-es Audi, megtartotta gróf Széchenyi Zsigmond karosszékét, amit szintén két éve vett, és további műtárgyakat vásárolt, amiről részleteket nem közöl.  Megtakarítása 8 millió forinttal, készpénze és számlaegyenlege 4 millió forinttal gyarapodott – nőtt azonban adóssága is: 16,5 helyett 18,5 millió forinttal tartozik családjának.

Matolcsy György  – több mint 3 millióval kevesebb pénz

A nemzetgazdasági miniszter összjövedelme a parlamenti képviselők között sem egy évvel korábban, sem most nem szerepel az első százban, pedig cikkírásért a Heti Választól már nem 50, hanem 100 ezer forintot kap havonta.  Emellett a hazavihető összeg a 231 900 Ft képviselői alapdíjból és az 1 millió 151 ezer 900 forintos miniszteri fizetésből áll össze. Igaz, a miniszter még mindig 100%-ban tulajdonosa a Magyar Gazdaságfejlesztési Intézet Kft.-nek (ahol az egyetlen alkalmazott a felesége, ő az ügyvezető), ez azonban jövedelmet se 2011-ben, se 2012-ben nem hozott. A KIM által közzétett elektronikus beszámolókból kiderül, hogy a kft.-nek  2011-ben 5 millió 564 ezer forint nyeresége volt, amit eredménytartalékba helyeztek. Matolcsynak egyébként változatlanul nincs budapesti lakása, csak egy Csopakon megörökölt, 22 nm-es társasüdülője és egy féig örökölt, félig vásárolt balatonakarattyai telke és családi háza. A miniszter vagyonnyilatkozata alapján nem híve az értékpapíroknak – 2  millió forintját készpénzben és számlán tartja (ez egyébként 3,3 millióval apadt), van ezenkívül 14 millió forintnyi más szerződés alapján fennálló pénzkövetelése.

Papcsák Ferenc – 28,8 millió plusz az ügyvédi irodából

Irodájából 2011-ben 40 millió 200 ezer forint osztaléka plusz egyéb jövedelme, tavaly már 69 milliós jövedelme volt.. Ezzel Gyurcsány Ferenc után övé a második legmagasabb jövedelem: az ügyvédi bevétel és a 612 285 forint képviselői javadalmazása mellé Zugló polgármestereként: 544 180 forintot (ez 43 ezerrel csökkent 2011-hez képest),  a Kisalföldi Vállalkozásfejlesztési Alapítvány elnökeként pedig  nettó 188 040 forintot ( ez viszont kb 56 ezerrel nőtt) keres havonta.  Zugló első embere már egy évvel korábban lefaragta 25 milliós hitelét 4 millióra, ez 2012 végén is ennyi.

Papcsák három autóból és egy Vespa motorból álló járműparkja  tavaly egy autóra és a Vespára zsugorodott;  a gépkocsik közül maradt a legrégebben vásárolt Skoda, és ment a Chrysler meg a Fiat. Vett viszont egy 2880 nm-es telket Szigligeten , miközben a korábbi ingatlanokat is megtartotta:  még 2011-ben örökölt egy 4 hektáros szántót, és vett egy 600 négyszögöles telket Demecserben, ahol már korábban is az övé volt egy 600 négyszögöles telken álló, 130 nm-es ház fele. Van még egy 1878 négyzetméter gyepje Balatonberényben,  egy lakása a VI. kerületben, valamint  haszonélvezője egy háznak a XVII. kerületben.

Gyurcsány Ferenc – a legtöbbet még mindig ő keresi, 18 millióval nőtt a jövedelme

Persze nem a képviselői fizetése olyan magas, hanem a 100%-ig a tulajdonában lévő Altus Befektetési Zrt. fizetett 2012-ben 88 millió forint  osztalékot. A volt miniszterelnök tavalyelőtt és 2010-ben is első helyen állt a jövedelmével: az osztalék 2011-ben 69 millió 575 ezer 353 Ft, 2010-ben 107 millió 266 ezer 666 forint volt. A Demokratikus Koalíció elnöke a hitelek tekintetében is az egyik rekorder:  a három évvel korábban vett, 267 négyzetméteres kötcsei házára még mindig 64 millió 887 ezer forint jelzáloghitel volt bejegyezve, pedig 4,8 milliót sikerült az elmúlt évben törlesztenie.


(Fotó: Hír24 / Kummer János)

Autója, vagyontárgya, megtakarítása, bankszámlája, készpénze azonban továbbra sincs. A kötcsei ház felén kívül mindössze egy pápai 50 négyzetméteres lakás tulajdonosa, ahol, mint azt korábbi nyilatkozataiból tudni lehet, az édesanyja él.

Mesterházy Attila – 15 négyzetméter rét, két garázs

Az MSZP elnöke továbbra is tulajdonosa két veszprémi garázsának, III. kerületi panellakásának, egy picike vízpartdarabnak és egy rétnek Alsóörsön, két rétnek Balatonalmádiban – az egyik mindössze 15 négyzetméter –, egy teleknek Lovasban és részben még egynek Gerjenben. Megvan 2011-ben hitelből vett Honda Crossrunner motorja, ezenkívül van 5 millió helyett 6 és félmillió készpénze és herendi porcelánjai. 2 milliós hiteléből félmilliót fizetett vissza az elmúlt évben.

Ivády Gábor – már nem nincstelen

Ivád első emberének egy évvel ezelőtt még semmije sem volt, amit bevallhatott volna a hatmilliós hitelén, hárommiliós magántartozásán, a betéti társaságán és a fizetésén kívül. A bt. már nincs meg, de jövedelem már egy évvel ezelőtt se származott belőle. A hitele megmaradt, magántartozása 2,12 millióval csökkent, viszont vásárolt egy Ford Galaxyt.

Ingatlana, nagy értékű ingósága, készpénze, számlája, megtakarítása továbbra sincs. Polgármesteri fizetése Ivádon 173 900 forint, képviselői járandósága 924 122 forint.

Budai Gyula – hárommilióért vett két lovat

Oldenburgi sportlovakat vásárolt a volt elszámoltatási kormánybiztos, akit 2012 márciusától neveztek ki vidékfejlesztési minisztériumi államtitkárnak. Háza még mindig Kiskunlacházán van, ezenkívül egy Seat Alteát birtokol. Pénzben számolt vagyona hatmillió forinttal csökkent.

Tóth Csaba – a legnagyobb megtakarító

164,835 milliónyi megtakarításával parlamenti rekorder, s az volt már tavaly is, amikor megtakarításainak értéke még 156,5 millióra rúgott, mindehhez körülbelül 710 ezer forint havi jövedelme van összesen – ebből is kb. 90 ezret a hiteltörlesztés vihet el (évente nagyjából 1,1 milliót farag le tartozásából, ami most 14,3 millió forint).  Már nem kap pénz mint a saját cégének ügyvezetője, megmaradt viszont a körülbelül 80 ezer forint havonta, amit képviselői javadalmazása mellé ingatlanbérbeadással keres.

A MSZP-n belüli kétes párttagfelvételi akciókkal elhíresült Tóth megtakarítását főképp pénzpiaci alapban, illetve részvényekben, kötvényben tartja. Ezenkívül övé egy II. kerületi, 118 nm-es lakás fele, egy XIII. kerületi lakás, egy 2010-ben vásárolt XIV. kerületi lakás, egy társasházi lakás Bükön, Sopronban egy 4659 nm-es telek és egy 2,1 hektáros kivett szántó, valamint egy Jaguar S-Type gépkocsi.

Hoffmann Rózsa – még mindig az egyik legszegényebb

Az oktatási államtitkár lehet, hogy tévedésből írt  12 eurót devizaszámlaegyenlegnek, ugyanez tavaly mégi 11 ezer euró volt (kb 3,2 millió forint). 3 millióról egy év alatt 4 millióra hízott a forintszámlája, és vett egy Suzukit.  Lakása, nyaralója, vagyontárgya továbbra sincs.  Azért van hol laknia – ez nem a vagyonbevallásából, hanem az állami vezetők juttatásairól szóló korábbi közleményekből derül ki –, 2010 augusztusa óta egy XII. kerületi 72 nm-es lakásban él, amit havonta 230 ezer forintért bérel számára az Emberi Erőforrások Minisztériuma.


(Fotó: MTI)

Salamon László – komolyan vette a nyomtatványt

Az egy évvel korábbi 13 helyett már csak három üveg bort kapott ajándékba Salamon Lászó, de mint korábban is, részletesen feltünteti ezek értékét és az ajándékozás dátumát. A decemberben alkotmánybíróvá választott KDNP-s képviselő nemcsak ezt, ingatlanjai megszerzésének részleteit is hajszálpontosan írta le:  egy tavaly vásárolt és egy már korábban is meglévő  XI. kerületi társasházi lakás feléről, egy köröshegyi gyümölcsös feléről, egy Fordról, továbbá körülbelül 16 millió forintnyi (egy évvel korábban 25 millió) megtakarításról számol be a vagyonnyilatkozata, talán mindenki másnál precízebben.

Jávor Benedek – egy lakás és egy bt.

Hiába az új nyomtatvány, az LMP volt frakcióvezetője nem írta bele, hogy hol van a székhelye annak a betéti társaságnak, amelynek már tavaly is kültagja volt, és amelyből egyébként jövedelme nem származik. A  Párbeszéd Platform egyik alapítója változatlanul csak egyetlen bevallanivalóval,  egy XII. kerületi 95 négyzetméteres lakás felével rendelkezik. Jávor egyébként a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tudományos tanácsadója, ahonnan képviselői javadalmazása mellé havonta 153 100 forintot kap.

Schiffer András – a nyereségből nem részesül, de osztalékot kapott

Az LMP frakcióvezetője képviselői javadalmazása mellé ügyvédi irodájából osztalékként kapott 2 millió forintot; ugyanannyit, mint egy évvel ezelőtt. 4,3 milliós hitele tovább apadt 2,6 millióra. Már nem 5,6, hanem csak 4 és félmillióval tartoznak neki, és van egy lakása a XIII. kerületben.

Karácsony Gergely – csak készpénz

Novemberben mondott le az LMP frakcióvezető-helyettesi posztjáról, a Párbeszéd Platform tagja. Már egy évvel ezelőtt nullára faragta 32 milliós hitelét, vagyis tartozása már 2012 elején sem volt. 4 millió forintnyi készpénzen kívül semmilyen vagyonnal nem rendelkezik. Egy évvel ezelőtt mint a Corvinus Egyetem adjunktusa képviselői jövedelme mellé még havi 218 700 forintot kapott, ezt a foglalkozását jelenleg szünetelteti.

Novák Előd és Dúró Dóra – új ház és 27 milliós tartozás

Budaörsön vett 566 nm-es telket 154 nm-es házzal Novák Előd és Dúró Dóra, a házaspár adóssága nulláról így egyszeriben 21 millió forintnyi bankhitel és 6 millió forint magánkölcsön lett. A Jobbik alelnöke budaörsi 1038 nm szőlőjét és  XI. kerületi 32 négyzetméteres lakását is eladta, a számláján sincs már pénz.  Ő budaörsi 827 nm-es gyümölcsösét, Dúró Dóra pedig két éve vásárolt Renault Megane-ját tartotta meg.

Vona Gábor – vagyona nem nőtt, megtakarítása apadt

Akárcsak egy évvel ezelőtt, a Jobbik elnök-frakcióvezetője semmiféle vagyontárgyról vagy ingatlanról nem tudott beszámolni. Még megtakarításainak értéke is több mint egymillióval csökkent, jelenleg 4,6 milliónyi befektetési jegy és takarékbetét birtokosa. Képviselői jövedelme 1 millió 159 ezer 500 forint, félmilliós diákhitelét és két és félmilliós lakáshitelét már egy évvel ezelőtt nullára törlesztette.

Szászfalvi László – egy év, két nyilatkozat

A KIM majd EEMI államtitkára, 2012 augusztusától pedig az Emberi Erőforrások Minisztériumának miniszteri biztosa tavaly két vagyonbevallást is beadott, mivel zárónyilatkozatot akkor is adnia kellett amikor új posztjára kinevezték. A KDNP  politikusa így fél éven belül kétszer írta le, hogy  egy 2006-ban vásárolt Renault Megane-on, valamint összesen 12,7 millió forintnyi adósságon (ebből 11,2 millió bankhitel) kívül nincs semmije.  Lakást egyébként a minisztérium bérel neki, 2012-ben 1millió 495 ezer 800 forint felmentési járandóságot, cafeteriát és deviza napidíjat is kapott, de ez nem a vagyonnyilatkozatban szerepel, hanem abban a dokumentumban amit a minisztérium tett közzé az állami vezetők juttatásairól.

Szijjártó Péter-  12,6 millióval több megtakarítás

És ez az egyetlen érdemi változás a vagyonnyilatkozatban. 2012 májustól külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkár lett Szíjjártó Péter, de fizetése a korábbi maradt:  997200 forint amihez a képviselői alapdíj 231 900 Ft jön még hozzá (és  júniustól 116.000 Ft cafeteria). Változatlanul tulajdonosa egy Dunakeszin található, haszonélvezettel terhelt társasházi lakásnak és 3/5 részben egy győri családi háznak. Balatonedericsen is résztulajdonosa egy 91 négyzetméteres üdülőnek és összesen több mint 1 hektárnyi zártkertnek, amit nyolc darabban, 2009-ben és 2010-ben vásárolt.

Bagdy Gábor – telkeket gyűjt

Budapest ötgyerekes KDNP-s főpolgármester-helyettese eredetileg közgazdász és ingatlanszakértő. Nem tagadva meg szakértelmét két autón kívül 21 ingatlan tiulajdonosa részben vagy egészben. Övé egy III.kerületi lakás háromnegyede, egy XI.kerületi telek fele, egy társasházi lakás és egy telek egynyolcada ugyanott, továbbá egy budaörsi üdülőtelek fele és Cserháthalápon 9 hektárnyi szántó egy része. Ezen kívül javarészt ajándékba kapott 6 Budapest közeli településen (Budakeszi, Pomáz, Nagykovácsi,Piliscsév, Gödöllő, Csömör) és négy budapesti kerületben (II.,XVIII.,XVI.,XXIII.)  több kisebb-nagyobb, összesen kb 1,7 hektárnyi földterületet. Vagyonnyilatkozata lényegében megegyezik az előző évivel, 2 autója is megmaradt, csak pénze szaporodott 2 millió forinttal.

Semjén Zsolt- mínusz kétmillió

A KDNP elnöke, miniszterelnök-helyettes, tárca nélküli miniszter akárcsak előző évben és az előtt, most is egy II. kerületi 42 négyzetméteres lakás és egy 123 négyzetméteres lakás felét birtokolja, valamint haszonélvezője egy nyaralónak Balatonfenyvesen. Számláin 500 ezer forint van részben devizában, ez egy éve még 2millió 400ezer forint volt.


Fotó: Kummer János

Ficsor Ádám-   földben tartja megtakarításait

A volt polgári nemzetbiztonsági szolgálatokat irányító tárca nélküli miniszter (jelenleg független, Demokratikus Koalíció) 30 külön pontban sorolta fel ingatlanjait, amelyek egyébként ugyanazok mint egy évvel ezelőtt. E szerint birtokában van öt tanya Mezőzomboron valamint 11 helységben (Tarcal, Tállya, Mezőzombor, Taktaharkány, Mád, Györgytarló, Szerencs, Olaszliszka, Tolcsva, Rátka, Sátoraljaújhely) összesen körülbelül 82 hektár föld. Tulajdonosa még egy I.kerületi 54 négyzetméteres lakásnak, valamint Nyíregyházán egy 544 négyzetméteres telken álló 95 négyzetméteres épület felének is. Számláján 950 ezer forint van, 3 millióval még mindig tartozik neki valaki. Autója, pénzben vagy értékpapírban álló megtakarítása vagy más vagyontárgya nincs, mint ahogy a képviselői javadalmazáson kívül – havi 926441 Ft – egyéb jövedelme sem.

Bárándy Gergely – még mindig dobogós a tartozáslistán

Holott egy év alatt körülbelül 16 millióval csökkent az adóssága. Az MSZP politikusának tartozása 2011 végén forint- és svájcifrank-alapú hitelekből körülbelül 68,9 millió forintra rúgott, ezt mostanra egy 52 milliós szabad felhasználású hitelre cserélte.  Összes jövedelme a szakvizsgáztatással együtt körülbelül 754976 forint volt havonta. Bár a Bárándy és Társai Ügyvédi Irodának ügyvédje, tevékenységét szünetelteti, ebből jövedelme nincs.  Egy II.kerületi 155 négyzetméteres társasházi lakás és egy balatonfüredi 70négyzetméteres társasházi lakás tulajdonosa. Három éve vásárolta a Mercedesét, 4 millió forintról 3 és félmillióra apadt a készpénze és metszeteket, festményeket valamint érméket gyűjt.

Rogán Antal- faragta a hitelét

A Fidesz frakcióvezetője 2011 végén még a negyedik legmagasabb tartozást – 59millió 200 ezer forint hitelt – mondhatta magáénak. Adóssága mára 48 millió, ebből 18 millió magánkölcsön. Rogán, aki egyben az V.kerület polgármestere, a fővárosi közgyűlésben tavaly lemondott mandátumáról, összjövedelme így 216 ezer forinttal csökkent, kb 1,7 milliót keres. Megtakarítása körülbelül 9 millióval csökkent, de megvan még II.kerületi, három éve vásárolt 149 négyzetméteres lakása, a Balatonlellén és a Szakonyfaluban 2008-ban felerészben megörökölt egy-egy háza és az ugyancsak Szakonyfaluban részben megörökölt 25 hektárnyi erdeje. 2011 óta tartós bérletben van nála egy Audi A3-as. Ezen kívül egy Iványi-Grünwald festmény tulajdonosa.

Kocsis Máté – kétszeresére hízott a pénze

A VIII.kerületi  polgármestere aki a hajléktalanokról tartott kerületi népszavazással került még 2011-ben a figyelem középpontjába, időközben a Fidesz kommunikációs igazgatója lett. Azon kevesek közé tartozik, akik olyan cégben érdekeltek, amelyik osztalékot is fizet. A Hobby Key Kft-ben negyedrészt tulajdonos, osztaléka 2011-ben és 2012-ben is vagy 2,4 millió vagy 2-4 millió (azaz valahol a kettő között, de az írásból egyértelműen nem lehet megállapítani) volt.

Kocsis még mindig birtokosa a 2007-ben vásárolt Gilera Runner motornak és a 2011-ben vett Ford Mondeonak, valamint magáénak mondhatja egy lepsényi ház felét és egy VIII.kerületi társasházi lakás felét.

Hitele, bankbetétje, értékpapírjai továbbra sincsenek, készpénze 6 millióval gyarapodott, 12 millió forint.

Kovács László – jól sáfárkodott

Az Európai Bizottság volt adó- és vámügyi biztosának körülbelül 20 millió forinttal érnek többet a megtakarításai mint egy évvel korábban:  különböző értékpapírokban körülbelül 107millió 566ezer forintja fekszik, részben euróban.  Az MSZP volt elnökének vagyonbevallásában ettől eltekintve nincs változás Saab gépkocsiját két éve vette, ezen kívül Balatonöszödön egy 49 négyzetméteres apartman haszonélvezete, az I. kerületben egy 70 négyzetméteres lakás negyede, a XII. kerületben pedig egy sorházi lakás fele az övé.

Kósa Lajos – eladta az egyik motort

Debrecen fideszes polgármestere ugyanannak a debreceni 300 négyzetméteres lakóháznak a feles- és a 2011-ben kialakított 3565 négyzetméteres budakeszi teleknek a résztulajdonosa, mint egy évvel ezelőtt. Megvan 2011 óta bérelt Mercedes Viano-ja, a korábban vásárolt motorok közül az egyiket eladta, maradt a BMW RT 1150. Övé még a negyed motorcsónak – ezzel egyike annak a négy képviselőnek, akinek van ilyen járműve. Kósa  devizahitelét már az előző év végén 21 millió 900 ezer forint bankhitelre és 25 millió magánkölcsönre cserélte, adóssága most 21 illetve 23 millió forint.

Kövér László-  a legmagasabb képviselői járandóság

A képviselők közül az Országgyűlés elnöke kapja a legmagasabb fizetést: havonta 2millió 481 ezer 330 forint, ami az 1739250 forint tiszteletdíjból, a  626130 forint választókerületi pótlékból (a Zala megye területi listán jutott a parlamentbe) és a 115950 lakhatási támogatásból (Budapesten nincs lakása) áll. Négymilliós hitele 2012-ben lejárt, 3,2 millió forintos számlája 7,5 millióra hízott,  egy élet és három darab hozomány biztosítása van összesen 5,82 millió forint értékben.  Még mindig övé a 2002-ben vásárolt Seat Alhambra és egy szigetszentmiklósi, 654 négyzetméteres telken álló 143 négyzetméteres ház fele.

Illés Zoltán – zavar a foglalkozások körül

A környezetügyésrt felelős fideszes államtitkár 2012-es és 2013-as vagyonnyilatkozata szó szerint megegyezik. Abban is, hogy államtitkári jövedelmét egyikben sem tüntette fel, ezzel egyetlen az állami vezetők között. Feltüntette viszont ebben az évben is egyetemi tanári jövedelmét, ami havonta bruttó 850 000 Ft. Bp. Illés egy II.kerületi  62 négyzetméteres lakás felének a tulajdonosa, amit a feleségétők kapott ajándékba és haszonélvezete van édesanyja ugyancsak II.  kerületi lakásán.  Takarékbetétjében előző évben és most is 9286,5 euro és 26208,4 dollár a megtakarítás., ez körülbelül 8 és félmillió forint.

Az állami vezetők vagyonnyilatkozataiból itt olvashatja összeállításunkat.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik