Belföld

Bencsik: nem voltam kommunista

Hazugságnak nevezte a Demokratikus Koalíció (DK) szóvivőjének pénteki kijelentéseit, a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője.

Gréczy Zsolt DK-szóvivő sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, leplezhetetlen örömmel értesültek arról, hogy “a Kádár-kori Népszabadság pártélet rovatának főmunkatársa, Bencsik András visszatért kommunista önmagához”. Közölte, “Orbán Viktor bizalmasa” békemenetet szervez a választási kampány hajrájában, “az örök és megbonthatatlan magyar-orosz barátság megerősítése érdekében“.

Felhívta arra a figyelmet, hogy a Magyar Demokrata című hetilap főszerkesztője a Szovjetunióhoz hasonlította az Egyesült Államokat, Oroszországot pedig a tolerancia hazájának nevezte legfrissebb vezércikkében. “Nem vagyunk meglepve, hiszen Bencsik András világéletében harcos kommunista volt, igaz, hogy közben váltott egy kis köpönyeget, de aztán mégis csak visszavette ugyanezt vörös színben” – mondta.

’90 óta jobboldali újságíró

Bencsik András az MTI megkeresésére elmondta, elképesztőnek tartja az ellenzéki politikus kijelentésit. “Nem voltam kommunista, nem voltam a pártrovat főmunkatársa, soha nem voltam párttag, és 1990 óta jobboldali újságíró vagyok” – sorolta ellenvetéseit.

Közölte, idézett cikkében a magyar politika egyensúlyozó képességének védelmében kifejtette, hogy az Egyesült Államok úgy viselkedik, mint a Szovjetunió a legrosszabb időszakában. “Idejön egy nagykövet, aki úgy viselkedik, mint valaha egy szovjet komisszár. Előre elítél bennünket és előre minősíti a magyar demokrácia állapotát” – mondta.

Hangsúlyozta: azt írta le, hogy Oroszország ehhez képest toleránsabb, mert a paksi atomerőmű bővítéséről szóló szerződés kapcsán nem támasztott belpolitikai igényeket Magyarországgal szemben. Megjegyezte, az elmúlt évtizedekben “igen sok ronda, egyébként jogos vélemény hangzott el a Szovjetunióról”.  “Itt írtam le némi iróniával, hogy az amerikai mentalitáshoz képest Oroszország a demokrácia hazája” – tette hozzá Bencsik András. Hangsúlyozta: a Békemenetet a nemzeti szuverenitás védelmére hirdették és hirdetik meg.

Soha nem volt kommunista

Meglehet, de ilyen cikkeket azért nem a megrögzött ellenzékiek írtak… Lehet változni, lehet megbánni múltbéli dolgokat, lehet nem büszkének lenni rájuk, de eltitkolni, na, annak nincs értelme.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik