Belföld

Megszavazták a náci megszállás emlékművét

német megszállás emlékmű (német megszállás, szobor, )
német megszállás emlékmű (német megszállás, szobor, )

Orbán szerint az áldozatok előtt tiszteleg az emlékmű, az V. kerületi önkormányzat tulajdonosi hozzájárulást adott hozzá.

A német megszállás emlékműve valójában a náci megszállásnak, a náci megszállás magyar partnereinek állít emléket, az emlékművel történelemhamisítást követ el a kormány – jelentette ki Horváth Csaba, az MSZP alelnöke szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.

A szocialisták fővárosi frakcióvezetője a V. kerületi képviselő-testület ülését megelőzően azt mondta, az emlékmű egy kalap alá veszi az áldozatokat és az elkövetőket, ez önmagába sérti a nemzeti emlékezetet. Kifogásolta azt is, hogy szerinte a kormány nem is törekszik arra, hogy az emlékmű kifejezze a nemzet egységét, nem volt róla társadalmi vita. Hozzátette, az emlékmű provokáció a kormány részéről a társadalom felé, történelemhamisítás, az a nácik új gyülekezőhelye lesz. Horváth Csaba szerint egy nemzeti emlékhely csak egy nemzeti egyeztetés után jöhet létre, annak létrehozását meg kellene előznie egy történészek által lefolytatott vitának, azután pedig egy politikai, társadalmi egyeztetésnek kellene következnie.

A Szabadság térre tervezett emlékmű felállításához szükséges tulajdonosi hozzájárulás megadásáról döntő rendkívüli testületi ülés előtt az ellenzéki politikus közölte, a megszállás után nácivá vált Magyarország, magyarok is voltak a nácik soraiban. Szerinte az emlékmű nemcsak a magyar, hanem a német népet is megalázza, azt a látszatot kelti, a német nép gyalázta meg a Magyarországot, pedig a náci németek és a náci magyarok együtt tették ezt. Elmondta, a német birodalmi sas nem a náci birodalmat, hanem a német népet jelképezi.

Kerék-Bárczy Szabolcs, a Demokratikus Koalíció elnökségi tagja közölte, “az emlékmű felállítása a Fidesz által a magyar radikális, jelenlegi szélsőjobb és újnácik felé tett gesztus szimbóluma”. Hozzátette: a demokratikus pártok kötelezettséget vállalnak arra, hogy az emlékművet a választás után a szoborparkba “toloncolják” a többi önkényuralmi jelkép közé, ahova való.

Rogánék hozzájárultak

Tulajdonosi hozzájárulást adott az V. kerületi önkormányzat az 1944-es német megszállás 70. évfordulójára készülő emlékműhöz szerdai rendkívüli testületi ülésén. Az ülésen Rogán Antal (Fidesz-KDNP) polgármester elmondta: az emlékmű Magyarország szuverenitása megszűnésének pillanatát örökíti meg és minden meggyilkolt, elhurcolt, meggyalázott embernek emléket állít, a több százezer holokausztáldozatnak és több tízezer más áldozatnak is.

Pásztor Tibor (MSZP) méltatlannak és cinikusnak nevezte az emlékmű létrehozását és kifogásolta, hogy a zsidóknak nincs állami emlékművük. A hozzájárulást 11 igen szavazattal, 3 nem voks ellenében adta meg a képviselő-testület; a döntéssel kapcsolatban a nyilvános ülésen több civil résztvevő nemtetszésének adott hangot.

Orbán: az emlékmű főhajtás az áldozatok előtt

Az áldozatok sorsa mellett nem lehet főhajtás nélkül elmenni, ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése – fogalmazott Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművel kapcsolatban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőinek írt szerdai válaszlevelében. A Heisler András elnöknek és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatónak címzett levél válasz a Mazsihisz-vezetők január 20-án kelt levelére, amit megköszönt a miniszterelnök íróinak.

Orbán Viktor tudatta: a levél elolvasása után megerősödött benne az a meggyőződés, hogy “a jövőben is közösen dolgozhatunk azért, hogy Magyarországon a kölcsönös tisztelet, egymás megértése és hazánk közösségeinek együttműködése tovább erősödjék”. Ebbe a sorba illeszkedik a német megszállás áldozatai előtt tisztelgő emlékmű is – tette hozzá.

“Meggyőződésem, hogy az áldozatok iránti tisztelet nem engedi meg, hogy a bebörtönzöttek, elhurcoltak, meggyilkoltak sorsa mellett főhajtás és szó nélkül elmenjünk” – fogalmazott válaszlevelében Orbán Viktor, hozzáfűzve: márpedig a veszteség rettenetes volt. “Alig hinném, hogy az áldozatok emléke felé tett főhajtás bármilyen magyarázatot igényel. Ez emberség és nem politikai nézetek vagy pártállás kérdése” – rögzítette álláspontját.

Így látja a történész

Ungváry Krisztián történész szerint az akkor történteket képtelenség a jó és a rossz harcaként megjeleníteni. Az egyik oldalon bemutatja a sassal a rossz, gonosz náci németeket, a másik oldalon pedig Gábriel arkangyal – aki maga a szentség, a jóség és a tisztaság – a magyar államot, ERZ azonban nem egészen így volt: a magyar hatóságok hihetetlen lelkesedéssel, mindenkit túlteljesítve kirabolták és deportálták a lakosság egy részét. Ezt valahogy ennek az emlékműnek meg kéne jelenítenie – fogalmazta meg problémáját Hír24-nek a történész.

Olvasói sztorik