Belföld

HRW: diszkriminál az alaptörvény

alaptörvény (alaptörvény, )
alaptörvény (alaptörvény, )

Bírálja a magyar alaptörvény módosításait a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi emberi jogi szervezet Berlinben bemutatott éves jelentése.

A dokumentum szerint a kormány által kezdeményezett jogszabály-módosítások miatt 2013-ban gyengült a jogállamiság, az emberi jogok védelme. Az alaptörvény márciusi módosítása még inkább aláásta az igazságszolgáltatás függetlenségét, jelentős jogköröktől fosztotta meg az Alkotmánybíróságot, és alkotmányos szintre emelt több olyan rendelkezést, amelyet korábban a testület alkotmányellenesnek minősített – írták.

A 682 oldalas jelentés nagyjából egy oldala foglalkozik a magyar helyzettel, összegezve a szervezet által jelentősnek ítélt fejleményeket. A dokumentum szerint a sajtó működését szabályozó törvények márciusi módosítása ellenére a Médiatanács továbbra sem független, változatlanul túlzott mértékűek az újságírókat fenyegető büntetések, és homályos a tartalomszolgáltatási szabályozás.

A jelentés szerint a kormány nemzetközi bírálatok hatására szeptemberben “kozmetikai változtatásokat” hajtott végre az alaptörvényen, amelyek nem vetettek véget vallási csoportok diszkriminációjának, és csak részben kezelték a politikai hirdetések közzététele korlátozásának problémáját. A romák továbbra is megkülönböztetésnek és zaklatásnak vannak kitéve, gond az antiszemitizmus, és szeptemberben “a hajléktalanságot kriminalizáló” jogszabályt fogadtak el.

A családon belüli erőszak büntetésének júliusi változtatásával kapcsolatban megjegyezték, hogy az új jogszabály ugyan szigorította a büntetést, és kiterjesztette az ügyészség jogkörét, de csak a családon belüli erőszak megismétlődésére ad védelmet, és kizárja azokat a nőket, akik nem élnek együtt bántalmazó társukkal, és nincs vele közös gyermekük.

Felidézték, hogy az ENSZ fogyatékkal élők jogaival foglalkozó testülete szeptemberben felszólította Magyarországot a gondnokság alá helyezett állampolgárok választójogát korlátozó rendelkezések visszavonására. A HRW a menekültekkel kapcsolatban kiemelte, hogy a kormány július 1-jétől újra bevezette a menedékjogot kérelmezők őrizetbe vételét. Ezzel kapcsolatban felidézték, hogy az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának önkényes fogva tartással foglalkozó munkacsoportja októberben felszólította Magyarországot, hogy tegyen hatékony lépéseket a menedékkérők és az illegális bevándorlók önkényes fogva tartásának megakadályozására.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik