Belföld

DK: Szinte vicces a gyurcsányozás Ócsa kapcsán

ocsa(960x640).jpg (ócsa)
ocsa(960x640).jpg (ócsa)

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint "megrendítően primitív, ócska, szinte vicces" próbálkozás, ahogy a Fidesz az "elbukott ócsai projekt kapcsán" is Gyurcsány Ferenc pártelnökre mutogat.

A párt szombaton az MTI-nek küldött közleményével a Fidesz pénteki közleményére reagált, melyben azt írták, hogy “az ócsai lakópark a Gyurcsány-korszak szimbóluma”, és ha a Gyurcsány-kormányon múlt volna, akkor a lakóparkban otthonra lelt családok most földönfutók lennének. A Fidesz úgy fogalmazott: a Gyurcsány-korszak a magyar családokat teljesen kiszolgáltatta a külföldi bankok érdekeinek és devizacsapdába taszította őket.

A DK közleményében azt írták, szánalmasnak tartják, hogy “egy brutális négyzetméteráron, a senki földjén” felhúzott lakótelep kihasználatlansága miatt is Gyurcsány Ferencet hibáztassák.

Közölték, Ócsán azért épített lakásokat az Orbán-kormány 2012-ben, három évvel a Gyurcsány-kabinet után, mert a devizahitelesek nem tudják a törlesztést fizetni, “igaz, nem néhány lakásnyian, hanem több százezren, de ez nem számított”.

A DK szerint a devizahitelek elszabadulásáért “Orbán és maffiakormánya a felelős, amikor rossz mondataikkal és felelőtlen gazdaságpolitikájukkal tönkre tették a forintot”.

Hozzátették, “az ócsai Orbán-szimbólumot”, amelynek felépítéséből “nyilván jutott megint a haveroknak”, a jövőben is drága pénzen kell majd fenntartaniuk az adófizetőknek.

Azt írták, a devizahitelezést az első Orbán-kormány szabadította az országra Járai Zsigmond pénzügyminisztersége idején.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik