Belföld

Közmunkásokat használtak szavazógépnek?

Kozmunka(1)(960x640).jpg (közmunka)
Kozmunka(1)(960x640).jpg (közmunka)

Alig írta alá a szerződést új munkahelyén a jászapáti iskolában, máris szavaznia kellett az új igazgatóról 16 közmunkásnak – írja a Népszava.

A település egyik független önkormányzati képviselője, Borics László a lapnak elmondta, a múlt pénteken felvett dolgozókat a felügyeletükre rendelt iskolai karbantartó azzal fenyegette meg, ha nem Pásztorné Földes Györgyire teszik a voksukat, akkor nyártól nem lesz munkájuk.

A beszámoló szerint a közmunkások ellenálltak a nyomásnak, és a másik jelöltre adták le a szavazatukat. Ezek után újabb fenyegetést kaptak, amiért panaszt tettek a választási bizottságnál. A testület az állami intézményfenntartóhoz fordult.

Orosz István tankerületi vezető azt állítja: belső vizsgálatot indított az ügyben és egyéb jogi lépéseket is fontolgat, de véleménye szerint a közmunkások jogosan szavaztak. Közben már a rendőrség is vizsgálódik az ügyben.

A Népszava emlékezetet, hogy a jászapáti igazgatóválasztás körül hónapok óta tart a huzavona. Az iskola régi vezetőjének mandátuma tavaly augusztusban járt le. Egyedüli indulóként csaknem teljes bizalmat élvezett a szülők és a tantestület részéről, ennek ellenére a város fideszes többségű képviselő-testülete nem szavazta meg a kinevezését, a szintén kormánypárti Pócs János polgármester pedig tartózkodott. Azóta megbízott igazgató vezeti az intézményt.

Múlt hónapban újabb pályázatot írtak ki a posztra, amelyen Pásztorné Földes Györgyi is indult. A jászjákóhalmi iskola jelenlegi vezetője a lap szerint olyan önéletrajzot adott le, amelyet korábban mostani munkahelyére adhatott be.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik