Belföld

Varga lesz Lázár baloldali ellenfele

Varga Péter (MSZP) (varga péter, mszp, )
Varga Péter (MSZP) (varga péter, mszp, )

Csongrád megye 4-es választókörzetében a DK jelöltjének kell visszalépni.

A kedden kihirdetett ellenzéki újraelosztásnak az Együtt 2014 PM a legnagyobb vesztese. 33 körzetből kilencet engedtek át a Demokratikus Koalíciónak. Az MSZP keddig 75 körzetben indított volna jelöltet a tavaszi választásokon, ők négy helyen adták át posztjukat Gyurcsányéknak.

Az MSZP 71, Az Együtt 22, a DK 10 körzetben indít jelöltet. A vásárhelyi, immáron Makóval és délkelet Csongráddal kibővült választókörzetében az MSZP-s Varga Péter mellett a DK politikusa, Makó polgármesterének lánya, Buzás Anna is indult volna.

(marad a szép emlék fotón, Buzás Anna biztosan nem ül Gyurcsány mellett 2014-től – fotó:facebook)

Varga Péter, az MSZP megyei elnökhelyettese, Apátfalva polgármestere, kérdésünkre megerősítette, a választási szövetség jelöltje ő maga lesz a körzetben. Varga Péter még elmondta, járt már Hódmezővásárhelyen a kampány során, de a közeljövőben is tervez lakossági fórumot, míg Lázár János a megye déli részét látogatja a hétvégén.

A körzet jelöltjeiről október végén írtunk. Közben a Munkáspárt is bemutatta jelöltjét, mi azon is ott voltunk.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik