Belföld

Molnár: nem nyalogathatjuk sebeinket

molnár zsolt (molnár zsolt, )
molnár zsolt (molnár zsolt, )

Az ellenzéki megállapodást követően öttagú stáb áll össze a közös kampány összehangolására - számolt be a Népszabadság és a Népszava szerdai számában.

Molnár Zsolt, az MSZP budapesti elnöke, a szocialisták kampányának irányítója a Népszabadságnak elmondta, hogy a közös kampányt irányító csapatban rajta kívül ott lesz Karácsony Gergely, Szigetvári Viktor, Molnár Csaba és Boruzs András.

A Népszavának adott interjúban Molnár Zsolt kifejtette: a megállapodást követően nem kell újratervezni a kampányt, hiszen a kormányváltó szövetség tagjai azonosan gondolkodnak a jogállam helyreállításáról, az elmúlt négy évben elszegényedett tömegek napi problémáinak megoldásáról, a szabadságról, a jövőről.

Az ellenzéki összefogás közös listáján a következő sorrendben állapodtak meg: 1. Mesterházy Attila (vagyis ő a közös miniszterelnök-jelölt), 2. Bajnai Gordon, 3. Gyurcsány Ferenc, 4. Fodor Gábor, 5. Szabó Tímea.

Elmúlt négy év

Ugyanakkor a közös miniszterelnök-jelölt, a közös logóhasználat tervezést igényel, és szükség van a kommunikáció pontos, a felek sajátosságaira is figyelő megtervezésére – tette hozzá. Arról, hogy hogyan fogják meggyőzni a bizonytalanokat arról, hogy képesek együtt kormányozni azt mondta, hogy szerinte nincsenek olyan sérelmek, amelyeket nem írt felül az elmúlt négy év kormányzása. Hozzátette, hogy valamennyi szereplőnek közös a felelőssége, nem nyalogathatják a sebeiket, nem tekinthetnek a múltba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik